Ez a nap is az utazásról fog szólni!
– és így is lett.
Első repülő út: Surabayaból Makassarra, ahol kb. 40 perc átszállási időnk volt.
Ezen az úton rájöttünk, hogy Indonéziában nem is lehetne elveszni, mert a helyiek annyira segítőkészek, a tájékozódásban is segítenek, ha kell, ha nem. Egy helyi házaspár férfi tagja amint meghallotta, hogy Ambonba megyünk, folyamatosan figyelt minket és mutatta merre kell mennünk, mivel ők is pont oda utaztak, mint mi.
A váróban velünk szemben leült egy hosszú hajú, de annál kevesebb fogú helyi úriember és folyamatosan mosolygott ránk és beszélt is hozzánk, de csak egy kérdésére tudtunk válaszolni, hogy honnan jöttünk. De a lényeg, és ami érdekes, hogy vele később még találkozni fogunk … 🙂
Irány Ambon!
Indult is a gépünk Ambonba. Ezen a gépen már csak mi voltunk fehér emberek! 🙂
Ambon sziget már a repülőről egy teljesen új vizuális élményt nyújtott. Gyönyörű zöld, buja trópusi növényzet, termetes hegyekkel fűszerezve. Nagyon tetszett, de most be kellett érnünk ennyivel, mert hamarosan mentünk is tovább egy még kisebb géppel Kei szigetre.
Kei Kecil, az indonéz paradicsom
Nino már várt minket a reptéren. Ő fuvarozott minket a szállásunkra, a Coasterbe. WL beszélt Bobbal, a Coaster tulajával, amikor még Surabayában voltunk, hogy milyen az idő, és van-e szabad szobájuk. Akkor még úgy volt, hogy a régi ház és a nagy villa is szabad, de mire odaértünk már csak a régi ház volt üres, így nem nagyon tudtunk válogatni. Ez van. Így hát beköltöztünk, bízva benne, hogy pár napon belül kiürül egy új szoba és át tudunk költözni.
A régi házról csak annyit, hogy tényleg elég régi, de legalább van benne két nem annyira kényelmes ágy, van egy saját fürdőszobánk hideg vízzel, leöntős technikával rendelkező wc-vel, leöntős technikával rendelkező zuhanyzóval és az egész szállásunkban van egy darab konnektor, amiben reményeink szerint talán áram is lesz estére. Mindenkit szeretnék megnyugtatni, lett! 🙂
A vendéglátóink nagyon kedvesek, mindig mosolyognak, jó érzés csak rájuk nézni is. 🙂
Első vacsoránknál megismertük Pamet és Grantet, ők is most érkeztek. Amerikai és Kanadai származásúak, Kínában dolgoztak ezelőtt, de úgy döntöttek, hogy felmondanak és világot látnak fél évig, lesz ami lesz. Nem rossz. 🙂
Vacsira volt csirke, hal, rizs, “zöldsaláta”. Viszont, innentől kezdve mindig ez volt a vacsora és az ebéd is. Néha változott a hal típusa és a rizs színe. A mennyiséggel és az ízvilággal nem volt gond, de azért egy hét után már kicsit unalmas lett.
Az asztalnál azért jól kellett helyezkedni, mert valahogy ugyanannyi kaja jutott arra az asztalra ahol nyolcan ültek, mint ahol csak négyen.
Első vacsora:
Hal, csirke, rizs, zöld saláta.
Első reggeli:
4db toast kenyér, 2db lapka sajt, 2db főtt tojás, 1 tányér ananász, és ezek mellé a közös ananász dzsem, mogyorókrém opcionális.
Első ebbéd:
Ugyan az, mint előző este a vacsora, csak nem fehér, hanem sárga rizzsel 😀 Legalább minden frissen van sütve.
Második vacsora:
Ugyan az, mint a mai ebéd és a tegnapi vacsora… A gyomrom eléggé kavarog… hiába a pálinka, úgyhogy lecserélem gyógyszerre.
Mádodik reggeli:
Mint tegnap, csak kreatívabb összeállítással álltam elő: pirítós lapka sajttal, mogyorókrémmel és főtt tojással. Meglepően nagyon finom, de a hasam még mindig nem az igazi, így csak pár falat csúszik le…
Második ebéd:
A szokásos… De! Más fajta volt a hal, ma nagyobb fogás lehetett 😀 A zöldsalátához ma nem nyúlok, nem tudni, milyen vízzel öblítették, és a hasam még mindig nem jó…
Harmadik vacsora:
Végre, valami új! Olajban sült tojás chillis paradicsomszósszal. A hús most nem csirke, hanem marhapöri, vagy valami ahhoz hasonló. Nekem pár falat a két újdonságból, Petinek pedig az az 1 tojás a vacsora, mert délután óta az ő hasa sincs rendben…
Negyedik reggeli:
A szokásos, plusz 2db csomagolt kis zsömle. Ezt félretesszük későbbre, még nincs nagy étvágyunk…
Tovább nincs értelme vezetni, elég egyértelmű, mi itt a trend étkezés szempontjából.
Első éjszaka iszonyat meleg volt, nyitott ajtónál aludtunk, még az ajtónk előtt 2 méterre lakó kb.10 centis pók sem zavart minket ebben. Házunk mellett közvetlen ott a dzsungel, így a hangja elég erőteljes volt egész éjszaka.
A következő két napot csak pihenéssel és strandolással töltöttük, végre eljött a hosszú út utáni jól megérdemelt pihenés. Reggeli után mentünk is le a partra!
Megpróbálkoztunk a kókusz szedéssel, de szerencsére volt egy jótevő segítőnk, aki felszaladt a fára és vágott nekünk egy nagy csokor kókuszdiót, majd a macsétájával ki is nyitotta nekünk, hogy ihassuk-ehessük. 🙂
Ma találkoztunk Bobbal, a tulajjal. Elnézést kért, amiért nem tudta, hogy a villa foglalt, és így nem mardat választási lehetőségünk a szállást illetően. Megígérte, hogy ha valaki elmegy, akkor egyből átköltözhetünk. Kedves 🙂
Épp fát apítottak, és kiderült, hogy a papua fa itt hagyományos gyógyszer. Energiát ad, és ha sokáig áztatjuk, megfogja a hasunk. Az energia miatt majd inkább holnap teszteljük, nem most este.
Következő nap felhősebben indult, de nem is volt baj, mert erre a napra béreltünk motort és a kiránduláshoz nem is akkora nagy baj, ha nem tűz a nap olyan erősen.
Hozzá kell azért tennem, hogy a felhős időben is nagyon szépen leégtek a ruha alól kilógó testrészeink. Sose láttam még a kézfejemet rákvörösen. 🙂
Aznapi tervünk, hogy bejárjuk Langgurt és környékét.
Kipróbáltuk a Bobtól kapott fát. Beáztattuk forró vízbe az utasítások szerint, de sok minden nem történt vele: a víz színtelen, szagtalan maradt, a fa lett kicsit vöröses-narancssárgás.
Azért megittuk, és vártuk a csodát, hogy majd ez az áztatott fa megteszi azt, ami a kimondottan erre való gyógyerünknek nem sikerült.
Első utunk a Savanna szálláshoz vezetett, hogy megnézzük ott van-e szabad hely és milyen a környéke, mert ha jobb a mostani szállásunknál akkor átköltözünk. Amikor megláttuk a partját úgy döntöttünk, hogy a szállást meg sem nézzük, legyen bármilyen jó is, ide nem szeretnénk átjönni. Éppen apály volt, így vizet a közelben sem láttunk.
Gyorsan indultunk is tovább a városba ahol elég hamar megállított minket egy helyi motoros srác, mert Nikin nem volt bukósisak, csak rajtam, és elmutogatta, hogy ez baj mert ezért bevisznek a rendőrök.
Hirtelen nem tudtuk mit csináljunk, aztán mutatta, hogy várjunk itt és elrobogott. Hamar visszatért és hozott Nikinek egy sisakot és intett, hogy menjünk utána. Mentünk is, kikísért minket a belvárosi részből, majd mutatta, hogy innen már rendben van, mehetünk. Visszaadtuk neki a sisakor és megköszöntük a segítségét.
Visszarobogtunk a szállásra, hogy szerezzünk még egy sisakot, és indultunk is vissza, mert aznapra nem kértünk se ebédet, se vacsorát, és már kezdtünk éhesek lenni.
WL-től hallottunk egy jó kis étteremről, ami a két város közötti híd mellett van a vízen. Szerencsére meg is találtuk, és sikerült egy nagyon finomat ebédelni/vacsorázni. Végre valami változatosság!
Amíg a vacsira vártunk elég szépen elkezdett esni az eső, de mire végeztünk teljesen elállt, és szárazan haza tudtunk érni.
Mára nem kértünk vacsit, megettük a sült banánt, ami ebédnél már nem fért belénk a rák után 🙂
Mivel jobban vagyunk, mondhatni teljesen jól, a “fa teának” köszönhetően, megünnepeltük egy kis pálinkával és Anker sörrel 🙂
Másnap reggeli után próbáltuk kitalálni, hogy merre induljunk el, amikor jött Ketty mama, hogy a villa felszabadult és átköltözhetünk az egyik szobájába. És már költözünk is. 🙂
Ezt még délelőtt megoldottuk és ebédnél azt beszéltük, hogy ma kellene tartanunk a kis esküvőnket, ha már ilyen jól alakult, mert ez az új szállás igencsak megüti a nászutas lakosztály színvonalat – tehát innentől kezdve nászúton vagyunk a villában!
Meg hát következő nap péntek 13.-a , akkor azért nem szerettünk volna összeházasodni, majd jött a hétvége, amikor a helyiek is lejönnek a partra, és nem lenne olyan nyugis.
Esküvő
Ebéd után gyorsan neki is láttunk a készülődésnek, öltözködésnek. Eléggé sürgetett már az idő, mert 3 óra is elmúlt, és a dagály már a nyakunkon volt. Ha még sokat várunk, akkor nem tudunk kimenni a kiszemelt helyszínre. A készülődés közben persze pont megtalált Ketty mama is, hogy rendezzük az előzző szállásunk számláját. Nikinek úgyis több idő kell, addig ezt elintéztem, én már szinte teljesen kész voltam, de ekkor jött Bob, hogy szeretné lemásolni az útlevelünket, hát persze, hogy pont most 🙂 Őt is elintéztem, de aztán jött megint, hogy megmutassa-e most, hogy hogy néz ki, és honnan nő a Papua fa, mert mikor kaptuk tőle egy darabot, akkor érdeklődtünk róla. Nem, köszönjük, most más dolgunk van – és végre sikerült indulni.
Kisétáltunk a kiszemelt helyszínünkre, elhelyezkedtünk, majd telefonról bejátszottunk egy addig titkos hangüzenetet amit Erika anyánk hagyott nekünk, és amiben túl sok szép dolgott mondott, majd végül áldását adta ránk. Felhúztuk egymás újára a gyűrűket és a magunkkal hozott fotós felszerelés segítségével készítettünk pár remek fényképet.
Már sötétedett, mikor visszatértünk a szállásra, így gyors átöltözés után mentünk is vacsorázni. Ismét Pammel és Granttel ültünk egy asztalhoz, majd Grant pohár kocogtatással kérte mindenki figyelmét, és elmondta, hogy mi ma itt összeházasodtunk, és gratulált nekünk. Ez nagyon kedves volt tőle. Aztán a többiek is gratuláltak. 🙂 Nagyon jó kis társasággal kerültünk itt össze.
Aztán hamár Grant ilyen kedves volt hozzánk, gondoltuk, valahogy viszonozzuk, és megkínáltuk az otthonról hozott házipálinkával, ilyet még úgysem ivott. Sőt, azt mondta, hogy még hasonlót sem ivott, de ízlett neki. Aztán, az alkohol hatására, a mi nyelv tudásunk is felfejlődött, így maradtunk beszélgetni és kicsit jobban megismertük őket.
Következő reggel később ébredtünk, talán mostanra sikerült átállni az itteni időzónára, meg biztos a tegnap esti pálinka is dolgozott. 🙂
Erre a napra is motorunk volt , és egy déli túrát terveztünk.
Reggeli után neki is indultunk, és nagyon szép helyeken motoroztunk. Az eső erre a napra lett a legkiadósabb, de szerencsére a durva esőzést mindig megúsztuk. Nap végére ismét a kedvenc éttermünkben kötöttünk ki, hogy az esküvőnket a megfelelő lakomával ünnepeljük meg. Ez a frissen kifogott lanusztával elég jól sikerült is.
Jóllakkottan és szép élményekkel tértünk vissza a szállásunkra. Teraszunkon, a naplementében elogyasztottuk a haza úton beszerzett Bintang sörünket, majd lepihentünk.
Eljött a vasárnap. Már reggel ellepték a helyi fiatalok partot. Reggeli után mi is lenéztünk, és azonnal lerohantak minket. “Hello Mister! How are you? Foto-foto! ” És már ment is a fotózkodás. Mindenki szeretett volna velünk egy képet 🙂 (ami úgy festett, hogy: sok-sok vizes hosszúruhás fekete fiatal lány körbevesz egy szőke hajú bikinis fehér turista lányt és egy félmeztelen fehér turista férfit).
Amikor kicsit ráuntunk erre, bementünk a vízbe, ami egy kicsit lehült az utóbbi két szeles, esős nap miatt, és ezen a napon sem túl fényes az időjárás. El is gondolkoztunk, hogy tovább kellene állnunk és jobb idő után nézni.
Tovább állunk
Délután egy kis sportolás gyanánt kifutottunk a főút kereszteződéséig mobil hálózatot vadászni. Pont ott van a domb tetején egy adótorony, csak lesz akkor ott térerő is. És lett is, sőt még valamennyi netet is sikerült elcsípni. Beszéltünk WL-el telefonon, és arra jutottunk, hogy következő nap tovább állunk, és átmegyünk Bandára. Pont úgy megy a hajó, hogy ha korán reggel visszarepülünk Ambonba, akkor simán elérjük Bandára induló Pelni hajót. WL meg is nézte nekünk, hogy mikor indul a repülő, és mivel korán reggelről volt szó, az első gép 5:50-kor indult.
Hazafutottunk, és el is kezdtünk összepakolni. Szóltunk Ketty mamának, hogy reggel továbbállunk, szeretnénk mindenet rendezni, és reggel 4-re kérni egy taxit (természetesen ezt indonéz nyelven, a kis phrasebook és telefonos szótárunk segítségével). Taxi ugyan nincs még reggel 4-kor, de egy bemot intézett nekünk. Elköszöntünk, és megköszöntünk mindent.
Reggel jött is a bemo a megbeszélt időpontban, ilyennel még úgysem utaztunk. Az asztalon ott várt minket a reggelink, már reggel 4kor! Erre nem is számítottunk, de jól jön ez még később 🙂
5-re ki is értünk a reptérre, 5:50-kor indul a gép, de még repjegyet is kellene venni. Beállítottak minket egy sorba, hogy majd ott lesz repjegyünk, aztán mikor sorra kerültünk mondták, hogy egy másik ablaknál kell megvenni a jegyet, és azzal jönni ide. Niki rohan az ablakhoz a jegyeket intézni, én maradtam ott a csomagokkal. Hát nem siették el a jegykiadást. Ráadásul kellett fizetni a kis túlsúlyért is, ami újabb sorbanállást jelentett, de végül is 5:42-re megszereztük a jegyeket :). Becsekkoltunk, aztán szálltunk is fel – utána elég hamar a gép is.
Ezen a járaton nem adtak enni, ezért pont jól jött a Ketty mamától kapott ajándék reggeli. Repülőn eddig még úgysem pucoltam főtt tojást…
Megérkeztünk Ambonba
Összeszedtük a csomagunkat és kifelé menet megállított minket egy srác. Bemutatkozott, hogy ő Michael, egy turist guide, és felsorolta, hogy mennyi mindenben tud nekünk segíteni.
Kérdezte, hogy hova megyünk. Mondtuk neki, hogy Bandára, mire ő, hogy az jó, abban is tud segíteni: mert szerdán indul oda a repülő, segít jegyet venni. Amúgy hétfő volt. 🙂
Mondtuk neki, hogy köszi, de mi a Pelni hajóval szeretnénk menni ami 18:00-kor indul, de szerinte az már tegnap elment. Gondoltam nincs teljesen képben a srác 🙂 aztán megnéztem a papírunkat, mert fel volt írva a pontos indulás, és hopp, tényleg! Hát elnéztük a napot... Ez valóban tegnap ment el.
Újratervezés…