Bangkok külterületén található egy buddhista meditációs kert, itt 3 hetet töltöttünk önkénteskedéssel.
Önkénteskedés
A szerzetesekkel éltünk, fiúk lányok külön. Itt ingyen laktunk, ettünk, ittunk, mert önkénteskeftünk cserébe napi jó pár órát. Otthon nincs kertünk és mivel mind a ketten szeretjük a növényeket, szeretünk szépíteni, kreatívkodni, így kertet építettünk az utcafronton lévő hatalmas, a helyet jelző tábla elé.
Többen is voltunk ott önkéntesek. Volt aki ebédet főzött, volt aki vacsorát, aki a 8 kutyát etette hogy reggel-este külön főzött nekik csirkecsont-rizs kombót, volt akik takarítottak, a kertet tartották rendben, az ebédlőt, hallt és a mosdókat takarították, festettek, szobrászkodtak, ki mihez értett… Voltak angolok, amerikaiak, németek, lengyelek, ausztrálok, az egész világról jöttek utazók tanulni és kicsit lecsendesedni.
Volt, hogy annyira belemerültünk a munkába, hogy mi lettünk Bhikkuni (ez a női monkok/szerzetesek neve Thaiföldön) kedvencei. Amúgy is szereti azokat akik hoszabb idöre jönnek, ráadásul én voltam a titkárnöje is, ami annyit jelentett, hogy én kezeltem az ipadjét, leveleztem az önkéntesekkel és vezettem, hogy ki mikor jön-megy, és hol fog aludni. Jutalmul elmentünk együtt megnéztük Pattaya tengerpartját, majd meghívott minket egy partmenti étterembe, ahol kérdezés nélkül telepakoltatta az asztalt mindenféle finomsággal… Innen mentünk tovább megnézni azt a templomot, ami a világ egyetlen csak fa faragványokból álló temploma… a nap zárásaként a kerthez mentünk vásárolni. Azt mondta, azt veszünk, amit szeretnénk, mert mi építjük a kertet, mi tudjuk-látjuk, mire van szükség, hogy szép legyen. 🙂 A kertet amúgy pont sikerült befejezni mielött eljöttünk onnan, szerencsére kaptunk mástól is segítséget.
Bhikkuni Punyapanya
Nem csak a fentiek miatt volt nagyon jófej Phikkuni. Amit tudni kell róla, hogy ő egy 70 körüli nő, aki full gazdag volt szerzetes előtti életében, mivel szívsebész volt amerikában, és volt egy étterme is. A szerzetesek nem csak a pénzükről, múltjukról mondanak le, hanem családjukról is (neki épp nincs gyereke, így könnyebb dokga volt). Ez persze azt nem zárja ki, hogy onnan is kapjon néha támogatást – persze ez már csak a mi elméletünk…
A meditációs kert szomszédságában, egy szép emeletes házában ingyen él egy rászoruló család, akik cserébe a minden nap reggelit hoznak neki.
Van egy óriási tava is, amit egy hajléktalan család használ, akik a kert végében laknak egy kis kunyhóban. Sok milliót kaszálnak vele, ahogy évente többször leengedik, mert halakat tenyésztenek benne.
A terepjáróját pedig a tesójának adta, aki segített, ha kellett. Vele lettünk még jóban, furikázott minket minden felé, amikor épp sikerült elérni telefonon. Ő lett kint Peti Brádő’-je, annyira megkedvelték egymást. Mindezt úgy, hogy fele annyit sem beszélt a 65 körüli pasas angolul, mint mi thaiul… 😀
Szóval Bhikkuni most 2 szett ruhával éli az életét, minimum minden teliholdkor, vagyis Buddha napon kopaszra borotválva fejét, és betartva nem csak az 5 alap buddhista, nem is csak a 227 szerzetesi fogadalmat, hanem a 311 szerzetes asszonyoknak szólót. A biológiai különbségek miatt a nőnkek több mindenre kell figyelniük… Szerencsénkre, mivel a mi Bhikkunink nem templomban élt, hanem saját maga által kialakított helyen, kicsit rugalmasabban kezelte ezeket a szabályokat 🙂
Mellé szegődött egy időre egy német srác tanulni, aki beállt szerzetesnek fél évig, hogy fejlődjön – és aki véletlenül pont dolgozott Magyarországon pár évet így folyékonyan megtanulta a nyelvünket! Nagyon sok szerzetes van Thaiföldön. Minden városban találni több templomot is, és mindegyikben élnek szerzetesek, akik kiemelt tiszteletet és speciális bánásmódot kapnak a többi embertől.
Szerzetesi lét
Nagyon sokat tanultunk a szerzetesek életvitelükről, hogy velük éltünk. Nem csak a reptéren van külön várótermük, és külön transzfer buszuk a géphez, hanem mindenhol kiemelt tisztelettel kezelik őket. Ezért is, a monkoknak, szerzeteseknek nem mondjuk hogy Hello, mert szívinfarktust kapnak. 😀 Megvan a megfelelő köszöntési forma, mind a formálisabb és a kevésbé formális, de mégis udvarias. Ha megfelelően köszöntjük őket, az idegen templom látogatásakor is mindenkitől nagyra értékelik az ott élő szerzetesek. Persze, ennél sokkal fontosabb a megfelelő öltözködés. Nőknek sem térd, sem váll nem látszódhat ki, és mély dekoltázs felejtős. Férfiaknak könyebb, nekik csak a vállukat kell eltakarni. Ez nálunk annyit jelentett, hogy 3 hétig pihent Peti összes trikója, nekem pedig az összes rövidnadrágom, trikóm, pánt nélküli felsőm a táskában – míg nem fedeztem fel, hogy vékony sállal kiegészítve megfelelően hordhatók 🙂
Ők csak azt esznek amit adnak nekik – nem kérhetnek semmit, csak elfogadhatnak. Nem utasítanak vissza, max nem fogyasztják el, nem használják amit kapnak. A templomokban élő szerzetesek ezért mennek a kis táljukkal sétára, vagy ezért mennek a helyiek hajnalok hajnalán el hozzájuk, hogy adakozzanak nekik ételt, amit ehetnek. Buddha napon volt szerencsénk látni, hogy nem túl nagy tömeg is hány bevásárlókocsinyi élelmet képes adományozni 1 óra alatt!!!
Mivel déli 12 után nem ehetnek, max magvakat vagy joghurtot, ezért 6-7 körül reggeliznek és max 11-kor ebédelnek . Ha 12-ig nem ad nekik valaki enni, akkor már nem esznek aznap! Mivel nem èrintkezhetnek ellenkező neművel, nem is vehet el férfi monk nőtől kézből semmit, és fordítva, még ha nem érnek hozzá, akkor sem. Le kell tenni eléjük a kis kiterített “sáljukra”, amit aztán behúznak magukhoz. Azonos nemű pedig csak két kézzel adhat át nekik bármit. Nők kis meghajlással persze… És nincs szemezés. Európában alap a szemkontaktus, de itt max 3mp és kínossá válik az ellenkező neműek beszélgetése, úgyhogy ezzel vigyázni kell. 😀
A templomokban is kötelező a megfelelő öltözet és csak cipő / papucs nélkül léphetünk be. Tilos a küszöbre lépni, bent lábujjunkkal Buddha vagy szerzetes felé fordulva ülni (ezért tökéletes a törökülés! 🙂 ), és nem ülhetünk magasabbra, mint a szerzetes. Megfelelő módon kell üdvözölni Buddhát, majd ha van bent szerzetes, akkor őt is, és távozáskor elköszönni tőlük.
Természetesen sok-sok apró szabály van, amikről érdemes tájékozódni, mielőtt Thaiföldre utazunk, vagy bárhol a világon buddhista templomot látogatunk! (például tőlünk 🙂 )
Meditációs kert
Minden reggel 5 és minden este 7 órakkor, 2 szerzetessel és a többi önkéntessel közösen, meditációval kezdjük és zárjuk a napot. Napközben van aki főz ebédet, vacsorát, külön a kutyiknak is, kertészkedik, takarít – mi pedig az úton lévő hatalmas, helyet jelző tábla köré építünk kertet, parkolót, kiülős részt tereprendezéssel, nagybevásárlással kezdve.
A többiek kedvesek, aranyosak, családi hangulatban telnek a napok, segítjük egymást.
A meditációs kert szépül, az önkéntesek pedig tanulnak és fejlődnek. Mindenki nyer, hiszen az egész kezdeményezés célja a tanítás. A világ bármely részéről érkező megtapasztalja a buddhista felfogás jótékony hatásait, és hazarérve ha csak pár embert inspirál vele, már megérte. A környéken pedig lassan szárnyra kelt a hír, hogy itt külföldiek ingyen segítenek a buddhista kert szépítésében, főleg hogy 3 hétig az utcán dolgoztunk. Minden autó lelassított (és nem csak a kanyar miatt 😀 ), és kiszólogattak, köszöngettek, lájkokat mutogattak, és csupa pozitiv visszajelzést kaptunk a sok ismeretlentől már akkor is, mikor elkezdtük, és azóta is, utólag, a közösségi csatornákon 🙂
Ez a projekt odavonzza az érdeklődő embereket, akik így beszélgetéssel, a hely hangulatával tanulhatnak, fejlődhetnek – ingyen. Az arra élő emberekről azt kell tudni, hogy érdekes módon fordítva fogják fel a buddhizmust: adományaikkal várják a vallástól, hogy majd segít rajtuk, a lelkülön, az életük attól válik jobbá, hogy adakoznak – elég komoly összegeket. Ők nem meditálnak, nem tesznek maguk semmit saját boldogságukért, kívülről várják a csodát a pénzükért és pár imáért cserébe.
Ezen a helyen lehetőségük nyílik ráébredni, hogy nem ez a helyes hozzáállás, hanem igen is saját maguk nagyon sokat tehetnek. Meditálhatnak, máshogy láthatják a dolgokat, lehetnek önzetlenek ahelyett, hogy a sült galambot várnák a szájukba repülni…
A cél tehát a tanítás. Megmutatni minél több embernek , hogy az önzetlenség, a kedvesség, a ragaszkodás elengedése és az ítélkezés nélküli, szorgalmas, kiegyensúlyozott életért senkinek nem kell messzire, sőt, a szomszédba sem menni. Minden bennünk van. Bölcs szavaival és nyugalmat, békét, szeretetet árasztó energiájával, ami átjárja az egész helyet, mindenkit lenyűgöz.
Hálásak vagyok, hogy így, az utazásunk elején már ennyire intenzíven, és ilyen csodálatos módon fejlődhetünk! Bízunk benne, hogy utunk következő állomásain is megtaláljuk majd a módját, hogy még jobban tágítsuk látókörünk, magasabb szintre emeljük életünk, és gyakoroljuk, hogyan lehetünk jobbak magunkkal, egymással, másokkal.
Reméljük minél több embert ér el a szuper kezdeményezés! 🙂