Figyelem, figyelem!
Akinek az előző állati beszámolós poszt is sokk volt,
még most gyorsan bezárhatja a böngészőt,
HA a félelme erősebb a kíváncsiságánál!
A bátraknak, vagy túl kíváncsiaknak izgalmas olvasást! 🙂
Aki az előző rész alapján már nem pillangókat, delfineket vagy cuki kiscicás sztorikat várt, sajnos nem tévedett. Utóbbit majd a mostani szállás leírásához mellékelünk, mert itt van kettő is. Ja, mert igen: tegnap elköltöztünk! De csak szép sorban, ne kapkodjunk (most ráérek írni, ugyanis sikeresen feltöltekeztem minimum 1L kólával így este 11-kor), úgyhogy arról majd holnap részletesebben, most maradjunk csak az állatoknál 🙂
Ragaszkodó szitakötő
Bevezetésnek kezdeném egy kedves kis rövid történettel egy szitakötőről.
Egyik este épp a második kedvenc vacsinkat ettük, ami nem a sült banán és sült töltött tofu chillivel, mert az az első, és azt nem otthon a teraszon fogyasztottuk volna, hanem egy utca menti kis esti kifőzdében. Tehát tonhalas kenyeret vacsoráztunk jó sok hagymával. Szerencsére ilyen nélkülözhetetlen alapvető élelmiszer, mint a hagyma, kint is kapható.
Lényeg a lényeg, vacsora közben, az egyik pillanatban előbukkant a sötétből egy szitakötő, majd leszállt a felsőmre, a karomra. És nem mozdult. A képen, lehet, hogy jobban izgatja a fantáziát a színes, díszítősor mintás felsőm, mint maga a szitakötő, de ezt teszi az emberrel, ha aránytalanul olcsó dolgot talál Ázsiában: belemagyarázza, hogy mennyire megéri, és megveszi. Amúgy tényleg megérte, mert nagyon kényelmes és jó kis vékony felső, szúnyogok és nap ellen is kiváló 🙂
Először vicces volt, hogy hogy benézte a felsőm mondjuk egy virágnak, vagy ki tudja hol pihennek meg a szitakötők este. Aztán, mikor csak nem akart tovább állni, gondoltam fotózzuk le, úgy sem történik ilyen sűrűn velünk. Még arra is volt időm, hogy felmenjek az emeletre a telefonomért és a fényképezőért, mert bármit csináltam, kitartóan kapaszkodott. Fényképezgetés és pózolás után már nem kellett sok, el is repült. Lehet, hogy csak egy közös fotóra repült be. 🙂
Kik laknak az asztalban?
Ha már a vacsoráról volt szó, a következő pár sort egy kevésbé aranyos állatról írom, a hangyáról. Egészen pontosan az alig látható, mikro méretűekről, akik véleményünk szerint az asztalokban is laknak. Mindegyikben! Úgy bizony.
Ha a lenti teraszon pár percre letettük a teát, mert nem szerettük volna egyszerre meginni mind a 3dl-t, akkor a következő kortyolás előtt egészen biztosan ki kellett pár vendéget halászni a pohárból. Ez még oké, rutinná vált, már fel sem tűnt 🙂
És itt jön a De. Amikor az emeleten történik ugyan ez a frissen főtt kukoricával, akkor az már eléggé bosszantó. Csak 5 perc. Ennyi időre nem figyeltem oda, és már tele volt. 5 perc! Jó, lehet, hogy volt 10 vagy 20 is, mert ha gépezik az ember, belemerül valamibe, akkor ugye gyorsan repül az idő… de nekem ennyinek tűnt 😀
Szerencsére, vagy nem, de a hangyáknak van egy olyan tulajdonságuk is, hogy segítenek kontrollálni a cukorfogyasztást. Például: minden nap több bögre teát megittunk. Cukorral persze, úgy a finom 😀 De csak addig, míg az üvegtároló rendesen le volt zárva. Amikor valahogy nem sikerült légmentesre zárni, a következő teánk natúr ízesítésű lett. Cukor kuka. Így esett, hogy a cukrot lecseréltük lime-ra. Nem hizlal és a hangyák sem szeretik 😀
Este pedig jól esik rágcsálni valamit az embernek a teraszon gépezés közben. Mi kekszet vettünk erre a célra. 120ft, jó nagy adag fincsi kókuszos keksz, olyasmi, mint a Győrinek is van. Ki ne venné meg?! 😀 Viszont, ha már ennyi cukros dolgot eszünk, gondosan beosztjuk: minden nap csak pár szem, de a lelket mégis nyugtatja. Felkészülve a hangyák támadására, gondosan bezacskóztam a szinte teli csomagot. Mire legközelebb kinyitottuk, tádám, tele volt hangyával. Érthetetlen…
Játszópajtás az ágyban, avagy fogócska a tücskökkel
Ez egy vidám kis történet a bosszantó hangyák után, jól is esik róluk írni.:)
Az ágyunk baldachinnal gondosan körbe volt véve, hogy ne jöjjenek be a szúnyogok, mert ők ugye repülnek, így nem jutnak be, minden szuper. De valahogy a szálláson töltött egy hónap felénél bekattantak a tücskök, és pár család beköltözött a szobánkba. Ők viszont ugrálnak. Általában lentről felfelé, tehát ha okosan csinálták, bejuthattak hozzánk az ágyba. És meglepő módon nagyon okosan csinálták! 😀
Mindig csak egy volt bent, hogy ne legyen bosszantó a játék, csak vicces. A cél: megfogni a tücsköt, hogy kitegyük ágyon kívülre, lehetőleg élve. Általában sikerült, jó sok nevetéssel. Amint kitettünk egyet, pár perc múlva megint volt bent egy, és kezdtük újra. Volt pár visszavágó, nem adták fel.
Mire aludni akartunk, valahogy megérezték, vagy ők is nagyon elfáradtak, és aznap már nem jöttek be többet. Ez hiányozni fog, mert nagyon jó pofa volt 🙂
Pókból sosem elég?!
Meséltünk már három pókról. Egy fekete-sárgáról és két ugráló barnáról. Most eljött az idő, hogy bemutassuk a legnagyobbat, minden balinéz sárga-fekete pók legnagyobbját.
Aki, szerencsére volt annyira bölcs, vagy volt a hálójában annyi tapasztalat, hogy nem kezdett velünk, inkább csak nyugdíjas módra várta a napi betevőt óriáshálójában. Amit egyszer lerombolt az egyik helyi: mikor legelőször megláttuk a pókot, betoltam a fényképezőt Peti kezébe és hosszasan pózolgattunk vele, különböző szögekből próbáltuk lencse végre kapni. Ezt látta meg egy balinéz, jót nevetett rajtunk, majd a puszta kezével elkezdte a hálót felszedni, összetekerni. Szerencséjére a pók elmászott, bár nem vagyok benne biztos, hogy bántotta volna….
Másnapra újraszőtte az egészet, mi pedig nem háborgattuk többet, ahogy ő sem minket.
Jön a tavasz?
Újabb kevésé ijesztő állat, hogy nehogy beSOKKaljunk. Macskák. Nem cuki kiscicák, ahogy az elején is mondtam, ez nem az a poszt. Hanem: tavasz, macskák, szerelem.
Tudtommal Balin csak esős és száraz évszak van. Nálunk otthon van külön nyár és tél, és a két átvezető évszak. Itt is van köztes időszak, bár ahhoz szerintem még korán van. Mondjuk otthon is volt mostanában olyan idő a durva mínuszok után, hogy azt mondták, jön a tavasz 🙂
A balinéz macskák nagyon kitartóak – minden este ment a szerenád az ablakunk alatt. Persze nem nekünk, hanem a másik macskának, aki biztosan sokkal jobban értékelte, mint mi. Először vicces volt a két kergetőző, néha-néha elszaladtak a terasz előtt, de aztán túlzásba esett az egyik, túl sokat nyarvogott.
Ezt már nem bírja se a többi macska, se mi… 😀
Róluk nincs kép, mert az egyik nagyon gyorsan futott az másik elől, a másik pedig nagyon gyorsan kergette az elsőt 🙂
Hárman vagyunk!
A cím több szempontból is megállja a helyét, kivéve azt a szempontot, amit a nagyanyáink várnak 🙂
Szállásadóink elfelejtették megemlíteni, hogy a saját villa nem is annyira saját, inkább homestay abból a szempontból, hogy már laktak benne, mikor mi beköltöztünk. Sokáig hárman voltunk, egy óriási cuki gekkóval.
Az első időkben nem tudtuk elképzelni, mi adja azt az iszonyat hangos, vicces hangot. Nagyon szerettük 🙂 Próbáltuk kideríteni, hogy honnan jön, lámpával kutattuk, de mindig csak rövid ideig csinálta, nem láttuk mi az. Még békahatározó alkalmazást is letöltöttünk, és végighallgattuk mindet, mégsem találtuk amit kerestünk. Elkönyveltem, hogy nem tudhatja az összes ázsiai fajt, úgyhogy majd megkérdezünk valakit, ha épp halljuk akkor is, mikor a személyzet felénk jár.
Ez a pillanat szerencsére hamar elérkezett, és értelmet nyert minden: a hang amit hallunk, a gekkó hangja. És azért hívják az állatot gekkónak, mert azt mondja “gekó – gekó”. És valóban! Mekkora! 😀 Pár perccel később visszatért a lány egy söprűvel – először nem értettük hogy mit akar vele, biztos tudja hol van, és el akarja űzni, de reméltük, hogy nem, mert mióta tudjuk, hogy mi adja a hangot, még jobban tetszik! Aztán kiderült: épp megkezdte a vedlését egy gekkó a söprűn pihenve, és ilyenkor nem mozdul, míg nem fejezi be. Elhozta nekünk megmutatni!!! Óriási! 😀
Aztán felfedte magát a lakótársunk is, nagyon cuki volt 🙂 Minden este lejelentkezett, hogy még ott van 🙂
Aztán egyik este, mikor mentem volna fürdeni, megláttam a családja másik két tagját is. Tehát hárman vannak! Általában ha mozgás van, elszaladnak, mert félnek. Ők nem mozdultak, hagyták magukat fotózni. Lehet érezték, hogy nincs mitől tartani, max a vakutól. Nagyon jó fejek voltak! 🙂
Esti kis kígyó
Igen, túlestünk rajta, találkoztunk VELE.
Az utóbbi időben kissé paranoiás voltam, és nem mertem közlekedni egyedül a sötétben, még egy emelettel lejjebb se. Wc-re is kísérővel jártam 😀
Mondhatjuk úgy, hogy még szerencse! De mondhatjuk úgy is, hogy a félelmeim megint megteremtették a valóságot: azért nem mentem egyedül le aznap este sem, mert féltem, hogy találkozok valamive. Például egy kígyóval. És mi várt a fürdőben? Egy kígyó! Wow, micsoda “véletlen”! Még szerencse, hogy a kicsike 1,5m-re volt az ajtótól, nem zárta el az utat.
Nem bántottuk, nem tudtuk ő bántana-e, és ha igen, mennyire. Peti lőtt pár képet és mielőbb húztunk fel aludni.
Nem ment könnyen…
Reggeli nagy kígyó
Az esti kígyós élmény után, másnap reggel nagy lelkesen mutogattuk a fotót a személyzetnek, érdeklődve, hogy milyen fajta, veszélyes-e, stb. Hát nagyot nézett a lány, mikor ránagyítottam a kígyóra, mert azt hitte, milyen óriási! 😀
Csodálkozott, és nem tűnt túl nyugodtnak, hiába mondta, hogy nem veszélyes, nem volt túl hiteles… Később körbenéznek nálunk, hogy biztos elment-e. Szuper, köszönjük, jöhet a reggeli!
Hozta is, majd ment tovább a másik villába, hogy ott is felvegye a rendelést. Ezúttal a hátsó úton ment. Rosszul döntött. Nagyon. Kiabált, hogy megtalálta a tegnapi óriás kígyónkat, épp ássa le magát a földbe. Én még jobban megijedtem, mert ez volt vagy 2m hosszú, és tök vastag, a tegnapi meg kicsike volt, fele ekkora sem, tehát ez nem ugyan az!
Jött is az ember, aki múltkor a pókot a kezével fogta meg, talán emlékeztek, de erre hogy ne emlékeznétek 😀
Csak tisztes távolságból mertem követni az eseményeket: kihajoltam a párkányra a kis reggelimmel, és figyeltem, mi történik 5m-rel arrébb. Mint vidéken az asszonyok. Jót nevettem magamon, de első a biztonság! Kellett vagy fél óra és még egy férfi segítség mire meglett: először elsiklott a kígyó villám gyorsan mikor rájött, hogy meg akarják fogni. Ekkor már nem éreztem magam sehol sem biztonságban. Hosszas keresgélés után elkapták a farkát. Majd érkezett a segítség, és végül meglett a feje is. Büszkén, nevetve mutogatták, de valahogy nem tudtam velük nevetni, csak bízni benne, hogy minél messzebb engedik el…
Béka és a wc kefe
A híreket néhol vicces vagy aranyos sztorival zárják, így a kígyós sztorik után mi is így teszünk. Persze nehéz volt megállni, hogy ne arról a varánuszról írjunk, aki a rizsföldekről átmászott hozzánk a kerítésen, pár méterre tőlünk keresztülsétált a kerten, majd még egy kerítést megmászva célba vette a szomszéd tyúkjait. Mivel a varánuszról nem készült kép, a tyúkvadászat pedig csak a fantáziánk szüleménye, amire a hangok alapján következtettünk, így maradunk a békáknál fantáziasztorik helyett.
A fürdőben mindig találkoztunk egy-egy kisebb, nagyobb békával. Aranyosak, nem zavartak nagyon. Peti még együtt is zuhanyozott az egyikkel, de erről érthető okokból nem készült kép! 😀
A kígyós élmények után az egyik béka úgy döntött, hogy biztonságosabb helyet keres magának a saroknál, és felköltözik a wc kefére. Legalábbis ez az egyetlen elfogadható magyarázat a képekre 🙂 A szégyenlősebbeket biztos zavarta volna, hogy van mellettük valaki, miközben magányra vágynának, de nekünk inkább vicces volt.
Mutogattuk is nagy boldogan a lánynak, aki hozta a reggelit, hogy mekkora szám, de valamiért azt hitte, hogy ez gáz, és elvitte szegényt jó messzire.
Nem telt el párnap, és újra ott volt: hogy ugyan az a béka, vagy másik, nem tudom, minden esetre a méret stimmelt 🙂
Ekkor már meghagytuk a nyugalmát, és a következő lakó lelkére bíztuk, hogy együtt él-e vele tovább…
Az Állati élményeink I.-II. ne rettentsen el senkit a trópusoktól, és ne keltsen bennetek aggodalmat!
A leírt élmények valós események, de 1 hónap, túl természetközeli, egy helyben tartózkodás eredménye! Egy átlagos nyaralás során a hasonló események megtapasztalásának valószínűsége csekély!
Ha, csak nem ti is bevonzzátok…
Úgyhogy, csak pozitívan! 🙂