Itt minden szép és jó! – Valóban Minden? Bemutatjuk nektek legújabb “barátainkat”, akik izgalmassá, mozgalmassá és néha félelmetessé teszik a hétköznapjainkat…
A valósàgban “kicsit” távol àllunk attól, hogy barátok legyünk, tekintve, hogy az egyikük, aki nem a tetmészetes élőhelyén pózolt a kamerának, hanem a kanapénk szélén, illetve màsikuk, aki pedig màr nem tudott pózolni, már nem élnek… Na de szépen sorjában, kezdem az elejéről…
Mikor elindultunk Thaiföldről Balira, még nem volt biztos a szállásunk, és mikor megèrkeztünk, akkor sem. Nem írt vissza Ketut, a szállásadó, hogy akkor tuti-e minden, és hogy hol, melyik nap találkozunk – az airbnb csodás szabályai miatt pedig elérhetőséget nem tudtunk megadni egymàsnak. Sodortak az események ahogy közeledett az este, így taxiba ültünk – taxihoz képest pofátlanul olcsóért – és találékonyságunknak köszönhetően kerítettünk gyorsan 1 hónapra, a napi alapàrhoz képest majd félàron egy jó kis sajàt bungallót medencével, vidéki, csöndes részen, motorral, reggelivel, melegvízzel és nettel.
Elvarázsolt a hely ahogy megláttuk, tökéletes a számunkra, így nem volt kèrdés, hogy maradunk.
Miután kiélveztük a welcome italt és a szabadtéri meleg zuhanyt hamar eljött az alvàsidő a hosszú nap után.
Első, amit megláttam és megnyugodtam, hogy nem kispályás baldachin volt az àgy felett, hanem komplett függönnyel kerített miniszoba volt a szobàban. A második amit meglàttam màr kevésbé volt megnyugtató: nincs komplett ablak, nincs szúnyogháló, csak egy ablaknyílàs, amibe arasznyi tàvolságokra bambuszrudakat építettek.
Ekkor gondolkoztam el rajta , hogy mi minden fèr be azon az ablakon… Szerencsére estére le lehet engedni egy bambuszrolót, ami még talán véd is valamit, ha nem fúj nagy szél. Nem volt nyugodt éjszakám, durva dzsungelhangok szóltak altatónak, de miután kb 5 féle békahangot különböztettem meg, mint ha bàrányokat számoltam volna, álomba merültem.
Sok éjszakán és nappalon àt hangyákon, pillangókon, sáskákon, gekkókon és mini kaméleonon kívül semmi extra àllattal nem hozott össze a sors.
Míg egy nap… Míg egy nap megláttam ezt a számomra óriás pókot a jarda mellett a bokorban, nem messze a bunginktól.
Attól fogva mindig megnéztem, ha arra jàrtam, ott van-e még, mert nekem addig jó. És neki is… Egyszer csak nem volt ott és jöttek is az aggódó gondolatok, hogy vajon hol lehet?!? Reméltem, hogy jól érzi magàt a bozótosban, hogy nem szereti a morzsákat felszedni a földről míg alszunk és hogy kényelmesebb a hálója mint a mi lenti kanapénk. Végül elengedtem…
Következett a skorpió. Kis cuki bébiskorpiót láttunk a pàrkànyon, és miután megcsodáltuk, mert még nem talàlkoztunk élővel csak kocsilapítottával, tudta a dolgàt és tovább állt. Olyan gyorsan, hogy róla nem készült fotó. Ekkor este tanultuk meg, hogy nem közlekedünk sötétben mezitláb…
Legújabb élményünk után megkérdeztem az itt dolgozó lànyokat, hogy mennyire veszélyesek itt ezek a nagy pókok, skorpiók és vannak-e kígyók. A válasz nem nyugtatott meg.
- A pókok nem veszélyesek -eddig ok lenne, na de ki hiszi el?!? Csak rá kell nézni milyen mérges!
- A skorpiók veszélyesek. Ok, a làbunk elé nézünk, nem lesz gond, csak ha nagyon szép helyen járunk, max ott 🙂
- Vannak kígyók. Van a veszélyes zöld, ami a pàr méterre lévő füves pusztában lakik és van a még veszélyesebb kobra!!!
Ekkor állt meg bennem az ütő, és reménykedtem, hogy csak ugrat. De mikor megkérdeztem, hogy mégis mit csináljak, ha találkozok eggyel, csak kinevetett és azt mondta: “Puff puff!!!” Aha… biztos lesz puff-puff miután szörnyet halltam!! Azt mondta, hogy hívjam ha ilyen van és ő elintézi. Csak annyi a gond, hogy fél napot van itt és kb 100m-re van a konyhànál-irodánál, szóval esélytelen. Marad a szerencse, bízok benne, hogy odafent vigyáznak ránk és ha eddig mindenki túlélte gond nélkül, mi is túl fogjuk 😀
Majd következett a darázsféleóriásdög.
Motoroztunk hazafelé, bukóban, szerencsre lehajtott plexivel. Szerencsére, mert menet közben egy óriási valami pont nekem repült. Örültem, hogy milyen mák, hogy nem Petit talalta be vezetés közben! Pár másodperc múlva, ahogy kicsit elöredőltem, hogy mondjam a magamét Petinek a történtekről, meglàttam a fehér pólóján a háta közepén ezt a darázsféleóriásizét és mire kiabáltam volna, hogy megálj, iszonyatos fàjdalom: megcsípett a dög a bal mellkasomon, ahogy elöredőltem. Összeállt a kép: ahogy lefejelt, megszédült és beesett közénk. De végül elnyerte méltó büntetését a csípésért: ahogy lepöcköltem Peti hàtàról, a földre esett. Nem szenvedett sokat, elintézte a következő autó…
Szerencsére nem dagadt fel a csípés, és nem is lett nagyon piros – legalábbis akkor még nem làtszott, mert pont előtte voltunk strandolni és megpirultam.
Nehéz volt bàrmire is koncentrálni, mikor 2 percenként belenyilalt, mintha újra es újra megcsípett volna! Na, de ezen is túl vagyunk! Azóta futok, ha ilyen állat repked felém. Szerencsétlenségemre jó sok a virág mindenfelé, ami nem csak a pillangókat, hanem az óriásdarazsakat is vonzza….
Ezután az elmény után jött a pók barátom haverja is, neki tetszett meg a kanapénk.
Ekkor is kifutottam a világból!!! De mivel Peti is, így együtt kellett elhesegetni a làtogatót. De hogy, es mivel? Csak egy söprűnk volt, így azt nyomtam Peti kezébe, hisz férfi munka, enyém meg a világítás és jajgatás! Mire meglendítette a söprűt, a pók màr ott sem volt. Eltűnt!!! Felszívódott… Őt néztük folyamatosan és mire egyet pislogtunk, már nem volt ott. Nagy művész!
Sajnos ez a helyzet nem megnyugtatott, hanem felvetette a kérdèst: Akkor hol lehet most? Hosszas keresgélés és üldözés utàn meglett és sajnos a rövidebbet húzta… Én végig mondtam neki, hogy nem akarjuk megölni, hogy elmehet, sőt, menjen is, lehetőleg magàtól és nem lesz baj. De nem beszélek ennyire jól indonézül, ő meg magyarul, így maradt szegény… és nem hagyott màs választást…
Pár napra rá, mintha leadta volna a halàla előtt a drótot a családnak, egy ugyan ilyen pók mászott elő a motorból, majd mikor észrevett minket, szélsebesen visszabújt. Ennyit az ebédünkről, máris nem voltunk annyira éhesek így délutàn 4kor! A recepciós meg majdnem sírt a nevetéstől!!! Jó fej volt, próbálta megfogni! De ugye a fürge fajtája nem adja magát olyan könnyen, meg szerintem a nevetéstől bekönnyezve nem is láthatott sok mindent… Aztán megijedt a pók, mikor meglátta az embert, kezében a slaggal, hogy lelocsolja a motort, és csak megmutatta magát. A férfi pedig a puszta kezével megfogta és bevitte a bokorba. Ő szerencsésebb volt mint a tesója. Én csak álltam és bámultam, hogy micsoda természetfeletti képességei vannak az indonéz embereknek!
Remélem, hogy ennyivel ki is merül az izgalmas állattapasztalatok megosztása, vagy max pillangókról, esetleg békákról vagy a cuki gekkókról tudok majd csak újat mesélni.
Remélem, hogy ennyivel ki is merül az izgalmas állattapasztalatok megosztása, vagy max pillangókról, esetleg békákról, szúnyogokról vagy a cuki gekkókról tudok majd csak újat mesélni.
- Például arról a békáról, aki minden este keresztülsétál!! a teraszunkon halál nyugodtan, tök jófej módon,
- azokról a mikro méretű szúnyogokról, akik esténként és reggelenként arra kényszerítenek, hogy tetőtől talpig felöltözzek mert úgy csípnek hogy csak na, és látni sem lehet őket, olyan kicsik,
- arról a denevérről , aki esténként tesz pár kört a nappalinkban és a fürdőszobánkban,
- arról az óriássáskáról aki eltanulta a denevértől, és minden este meglátogat minket egy röpke időre,
- arról a kis kaméleonról, aki egyszer csak megjelent mellettünk, és ijedtében sötétzöldre válroztatva a színét felmászott a Laptop vezetékére és nem mozdult, csak pózolgatott és forgatta a szemeit,
- azokról légyszerű repülő micsodákról, akik időközönként ellepik az asztalunk felett lévő lámpát, és pár óra röpködés után eldobják szárnyaikat, beterítve vele a laptopokat, majd lezuhannak az asztalra és kukacmozgású lényekként élnek tovább,
- vagy arról a gekkóról, aki a kisszekrény alatt lakik, és esténként az előbb említett szàrnyas bogarakkal etetjük…