Ázsiában jól működik a workaway, vagyis az a rendszer, hogy egy erre a célra létrehozott online felületen keresztül jelentkezni lehet 1-2 hetes időszakokra különböző munkákra úgy, hogy napi pár órányi “munkáért” cserébe ingyen szállást biztosítanak. Így voltunk Thaiföldön is 20 napig a buddhista meditácós kertben, ahol kertet építettünk, és még teljes ellátást is kaptunk. Ez úttal egy hostelbe kerültünk, ahol 1 hónap szállásért cserébe egyszerűbb kis weboldalakat készítettünk.
Azt gondoltuk, hogy egy hónapig külön ágyon fogunk aludni, és más horkoló, hajnalig bulizó emberekkel leszünk összezárva, de ezen a téren szerencsére kellemesen csalódtunk, ugyanis ennek a hostelnek van két olyan szobája, amiben 2db emeletes franciaágy van 😀 sosem láttunk ilyet, és még csak nem is hallottunk ilyesmiről, de szerencsére nem volt népszerű az utazók körében, így szinte végig csak a miénk volt az egész szoba 🙂
A hostelt üzemeltetők olaszok voltak, pontosabban 2 olasz pár. Ez sokszor jó buli volt, például akkor, mikor “üzleti megbeszélést” tartottunk úgy, hogy minden 3. mondat után 10 percig rajtunk átkiabálva beszélgettek, mivel kb egy sorban ültünk kint az utcafronti teraszon, a babzsákokon 😀 Ja, és azért így, mert mindegyikük mást akart 😀 még jó, hogy nem értettek a weboldalakhoz, és ilyen esetekben mi döntöttünk, ha elárulták, miről is van szó 😀
A keserű szájíz akkor kezdődött, mikor jött pár olyan önkéntes, akik azt hitték, hogy a munka csak egy elméleti fogalom, és nem is kell csinálni semmit, még akkor sem, ha napi 3x kérik meg valamire, csak strandolni és pasizni. Mikor ezt megelégelték, akkor kitalálták, hogy nekünk is fogadni kell az esetleges érkező vendégeket, kiszolgálni őket igény esetén, és kicsekkolni a távozókat, mint azoknak az önkénteseknek, akik csak ezt csinálták a szállásért. Innentől kezdve nem jöhettünk-mehettünk kedvünk szerint, hanem be kellett osztani egymás közt, hogy ki mikor van “ügyeletben”, és volt, hogy ez egészen este 10-11-ig is eltartott, mert a fiatal hátizsákosok szeretnek bandázni, sörözni, csocsózni, mozizni, dartsozni, kártyázni, vagy csak simán bandázni, és fent kellett addig lenni… Ez munka mellett nem volt túl kedvünkre való, így hamar elmérgesedett a helyzet. Szerencsére tudtunk cserélgetni más párral, és így felváltva mindenki el tudott menni 1-1 teljes napra kirándulni, strandolni, és időben lefeküdni.
Időközben kiderült, hogy üzemeltetnek egy kis házat Gili Air-en, a Lombok mellett lévő Gili szigetek egyikén, és oda is mennek önkéntesek vigyázni a házra, és intézni a vendégfogadással kapcsolatos dolgokat. Kaptunk is az alkalmon, mert szerettünk volna oda elmenni, sok álomszép fotót láttunk a tökéletes tengerpartos szigetekről, nem hagyhattuk ki, főleg ingyen nem, így igyekeztünk mielőbb lelépni a nyüzsgő-pörgő hostelből, és átmenni a nyugalom szigetére, Gili Air-re önkénteskedni 🙂