Egy hónap Balin töltött önkénteskedés után átpártoltunk a nyugalom szigetére, a Gili szigetek középső gyöngyszemére, Gili Air-re.
Sikerült az utat megúszni egész baráti áron, a szigeten élő olasz hostel üzemeltetők segítésgével kaptunk egy köztes árat a transzfer-speedboat kombinációra: nem helyi árat, de nem is a turistákét, valahol a kettő közöttit. Az út sima ügy volt, jöttek értünk kocsival, feltettek a gyors és közvetlen hajójáratra, és pár óra alatt meg is volt az egész. Mikor kiszálltunk a hajóból, furcsa, új érzés keraített minket hatalmába a nyugalom és béke mellett: megérkeztünk a múltba…
Itt a szállásunk a sziget legszínesebb háza volt 😀 Elsőre kicsit soknak tűnt, de aztán hogy felvettük a szigetlakós életérzést, nagyon vidámnak találtuk az élénk színeket 🙂
Itt is ingyen laktunk egy bő hónapig, cserébe még a pár elhúzódott kis weboldalkészítésért, és a vendégek fogadásáért, szobatakarításért, mosásért, takarításért, macskaetetésért. Az egy hónap alatt kb 2 vendég volt, úgyhogy egész jól megúsztuk ezt a részt, kiélveztük, hogy van egy házunk a tengerparttól 3perc sétára. A szigeten uralkodó “chill” hangulatba csak az olasz tulajok rondítottak bele azután, hogy elárultuk nekik, nincs is olyan jó állapotban néhány szoba, mint ahogy azt ők tudták, gondolták. A konfliktus abból adódott, hogy nem fogtuk be a szánkat, hogy nem vagyunk hajlandóak vastagon penészes falú szobában aludni 1 éjszakát sem csak mert jön az egyik barátjuk és át kellene oda költöznünk, hanem felvázoltuk a kemény valóságot. Mivel előttünk mindenki mindig azt mondta, hogy minden rendben van, így eléggé kiakadtak az igazságtól, és az indulataikat a legkevésbé sem sikerült nekik helyén kezelni. Ráadásul még olaszok is…:D
Körülbelül 3-4 nap a hadakozással telt, mert ránk akarták kényszeríteni, hogy mi tegyük rendbe a lakást, mert mi vagyunk épp ott. Elmondásuk szerint, fél nap alatt le lehetett volna szedni a penészes fal nagy részét eltakaró átázott posztereket 3 szobából, levakarni a fölösleget, és lekenni valamivel, majd lefesteni. Mindezt 3 szobában. Köszöntük szépen, de akármilyen hangosan is kiabáltak, másban állapodtunk meg, mi azt a munkát elvégezzük tisztességesen, a többi időnkben pedig van elég munkánk itthonra. Plusz tudtuk, hogy amit elvárnak, hogy “csak” fél nap, az lehet egy hét is simán, vagy több… Ennek az lett a vége, hogy odautaztak, hogy majd ők megmutatják, hogy fél nap alatt meg lehet csinálni…
Majdnem egy hétig voltak ott, és akkor sem lett teljesen befejezve a munka. Ez az időszak kicsit furán telt, az óriási “stresszköd”, ami körbevette őket, nem tűnt el még a sziget légkörének hatására sem, csak már tudták helyén kezelni az indulataikat: szinte egy hétig éltünk egy házban egymás mellett úgy, hogy naponta csak 2 szót szóltunk egymáshoz. Nem nagyon volt mit mondani egyikünknek sem…
Egyértelműen ez az 1 hét volt az eddigi utazásaink fekete foltja. Sokat tanultunk belőle, érdekes élmény volt. Durva volt megtapasztalni az egyszerre jelenlévő szélsőséges enregiákat: az olasz erőszakos, nyers mentalitást és a szigeten uralkodó “minden mingig oké” hozzáállást. Mi inkább az utóbbit választottuk 🙂
Érdekes módon az elváláskor úgy tűnt, hogy az egy hét egymás semmibe vevése után mindenki kényszermosoly maszkot húzott az arcára, de mikor bátran dobálóztak a “See you”, majd találkozunk kifejezésekkel, számunkra kiderült, csak a sok magánéleti és üzleti gondjuk miatt voltak ilyen depisek, és nem is miattunk.
Bizonyára ezért, vagy azért, mert az idő mindent megszépít és összességében az olasz indulatok is rejthetnek kedves embereket, következő évben, 2018-ban bátorkodtunk rájukírni szállás ügyben, és láss csodát: csak úgy, ingyen visszamehettünk egy hétre a sziget legszínesebb házikójába… 🙂
Így lett végül Happy End 🙂