Segítség az olvasáshoz
Kuti: kis faház
Bhikkhuni: szertezes asszony
PunyaPanya: a medikert tulaja, szerzetes asszony
Chatana: thaiföldön élő francia származású vendég szerzetes asszony
Bhikkhu: férfi szerzetes
Tanárnő: Phra Adjahn Agga Nani – Wat Ram Poeng-ből, Chiang Maiból a meditációs kertbe pihenni jött szerzetes asszony, az egyik legjobb buddhista tanár (nála tanult a medikert tulaja, innen a kapcsolódásuk)
Medi: meditáció rövidítése
Séta, Ülés: a sétáló-, és ülő meditálásra gondolok, nem pedig sétálgatásra és ücsörgésre 🙂
Buddha Hall: körbe átlátszó üveges kis épüket a folyóparton, meditálunk benne egy óriási Buddha szobor előtt.
Bintabak: szerzetesek reggeli ételgyűjtése a piacon.
Hogy kerülünk mi oda?
Lassan már hagyomány, mert úgy, mint tavaly, idén is 20 napot töltöttünk Thaiföldön a buddhista meditációs kertben, Bangkokban. Most annyi különbséggel, hogy ebből az első 10 nap Vipassana meditációs csendes elvonulás volt. Nem így terveztünk, de így alakult… szerencsére 🙂
Hogyan?
Karácsony környékére 10 napos Vipassana meditációs elvonulást terveztünk. Mikor kezdtünk elköteleződni az ötlet felé (tavaly is megfordult már a fejünkben, de idénre érett be a dolog), keresgéltünk, hogy hova is menjünk. Ajánlottak barátok különböző helyeket, gondoltuk majd amerre sodor az élet, azt választjuk.
Aztán kiderült, hogy az egyik hely amit dícsértek nekünk Chiang Maiban, ott mi voltunk látogatóban tavaly, mivel ott tanít az a szerzetesnő, akinél a mi Bhikkhuni PunyaPanyánk is tanult, a meditációs kertből. Már akkor elvarázsolt minket leírhatatlan nyugalmával és kedvességével, türelmével és tudásával, így nem volt kérdés, hogy oda megyünk. Írtunk kis e-mailt ahogy kellett, hogy mikor hogy érkeznénk, milyen célból, de nem jött válasz. Azt az infót kaptuk egyik barátunktól, hogy ha csak úgy odamegyünk is biztos kezdhetünk pár napon belül, ne aggódjunk, biztos sok levelet kapnak. Hát mi nem aggódtunk. Oly annyira, hogy 2 nappal a kezdés előttig nem jött válasz, így felhívtuk őket azért telefonon, hogy holnap érkeznénk Chiang Raiból (észak Thaiföldről), és másnap kezdenénk, rendben van, ugye? 😀
Hát nagyon nem volt rendben. Nem volt sem helyük, sem tanár a részünkre, aki koordinálta, segítette volna a 10 napos elvonulásunkat, és azt, hogy nem válaszolt a levelemre, elintézték egy Sorry-val.
Akkor hova vegyünk buszjegyet másnapra? Újratervezés… Egyből hívtuk a meditációs kertes Bhikkhuninkat, hogy mi történt, és hogy rendezne-e nekünk egy kis magán elvonulást hasonló körülményekkel, csak max tanár nélkül. Ekkor jött a csattanó: a tanárnő, akihez szerettünk volna menni Chiang Maiba, ott volt. Évente többször látogatja meg a PunyaPanyát, hogy kicsit természetközelibb környezetben pihenhessen, és 2017-ben nem sokkal előttünk jutott csak el hozzá, pár hétre. Az önkénteseknek már vezetett rövid, kis 3 napos csendes meditációt, és boldogan vállalta, hogy levezeti nekünk a 10 napos elvonulást.
A továbbiakban megosztom veled, hogy mi is történt velem (Niki) a 10 nap alatt, miket éltem át és tanultam meg!
1. NAP
Nagyon hideg van. Borzasztó éjszakám volt. Kim, a szingapúri középkorú, szupercuki, viszont elképesztően sokat beszélő szobatársam úgy horkolt, hogy a füldugó sem segített.
A kutik nyekeregtek a stéggel együtt, ahogy a viharos szél lökdöste őket a vízen, de én azt hittem, hogy azért, mert valaki járkál kint.
A kutyák is nagyon ugattak, szóval tutira vettem. Össze is verekedtek a hangok alapján, azt hittem, hogy valaki bántja őket…
Rémálmok jöttek… fojtogatás. Most igen jól jött volna, ha már sikerült volna megtanulnom tudatosan álmodni, irányítani az álmaim, mert csak kilépnék a szituból, és kész.
Minden kuti sarkán van 1-1 zászló, ezzel jelképezi a helyieknek a szerzetes asszony, hogy ez egy nemzetközi hely, segíteni és tanulni járnak ide a világ minden tájáról a buddhizmusra nyitott emberek. A zászlót tépdeste a viharos szél. A monoton, ritmusos, hangos mozgása futásként hangzott. Nem volt kérdés, hogy valaki idegen van itt.
Alig aludtam. Eldöntöttem, hogy mostantól zárom az ajtót minden éjjel, így bármi is van odakint, nyugodtak lesznek az éjszakáim.
Ma már nem keltünk fel a reggeli 5-ös meditációra, mert sokszor van egy kis beszélgetés is utána, azt pedig mi ugye kerüljük. Viszont, hogy minél többet meditálhassunk, 4-kor keltünk… Szerencsére Kim is elég elkötelezett, így általában együtt kelünk, fekszünk, jól össze tudjuk hangolni a napi rutinunkat úgy, hogy ne zavarjuk a másikat.
A reggeli idén már máshogy ment, mint tavaly. Most minden reggel, az 5 órás meditáció után, 2 önkéntes elvisz kocsival 3 szerzetest a helyi piacra, akik fogadják azt, amiket az eladók, vásárlók egy áldásért cserébe adományoznak nekik. Ez általában étel, ital, de néha egy csokor lótusz, vagy egy kis pénz is jár mellé.
A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy közösen, mezítláb végig megyünk a piac 2 során, és a jól bevált helyeknél, ahol mindig adományoznak, megállunk. A szerzetesek egymás mellett állnak, és az emberek sorban, kezdve a legidősebbel, a gömb alakú táljukba teszik azt, amit nekik felajánlanak. Ezt ők egyből ki is veszik belőle, és hátra adják nekünk, hogy tudják fogadni a következő adományt is a táljukba. Mi csak csendesen kísérjük őket, a hátuk mögött állva gyűjtjük tőlük kosarakba a piaci friss dolgokat. Ha pedig megtelik egy kosár, akkor egyikőnk elviszi a kocsihoz.
Aki nem adományoz, de arra jár, az is hajlított térddel halad el a szerzetesek mellett, hogy ne legyenek magasabbak náluk. Mindenki tiszteli őket. Próbálnánk meg végigmenni adományt várva a pesti Nagyvásárcsarnokban… azt hiszem, egy ember sem lakna tőle jól, nem hogy 10-15. Mert itt, a 3 szerzetes által begyűjtött ételből eszik reggelit és ebédet a 6-8 szerzetes, az összes önkéntes (ami néha 2-4, de van, hogy 10-15 fő), és a munkások is, akik minden nap jönnek, mert fejlődik, épül a hely. Ez alapján el tudod képzelni, hogy mennyi ételt gyűjtenek össze naponta!?!
A reggeli úgy zajlik, hogy csoportosítva kipakolunk mindent az asztalra (természetesen elvonulás alatt nem mi), és ha minden kint van, külön a főttek, rizs, édesség, italok, gyümik, minden szépen átláthatóan, akkor két kézzel egyikőnk megérinti az asztalt a legidősebb szerzetes szeme láttára, ezzel a mozdulattal jelezve azt, hogy ezt mind felajánljuk neki, rendelkezzen vele. Szed magának ami tetszik, majd jön a tanárnő, ő is szed. Ez után jön csak a többi szerzetes, és legvégül mi.
Mindig elszedik a legjobb falatokat, így ha még az önkéntesek is beelőznek minket, tényleg nem lesz jó ebédünk. Nekik jó, mert ha nem marad semmi jó falat a számukra, akkor tudnának főzni – ha akarnának -, de mi nem főzőcskézhetünk, és nem szaladhatunk ki 10 percre az étterembe se… úgyhogy az új taktika: a szerzetesek után elsőnek lenni.
Ma volt a 10 napos csendes elvonulás nyitó ceremóniája. Tegnap estére volt betervezve, csak elmaradt, de mi ettől még előző este elkezdtük a némaságot, és ma hajnaltól a meditálást. A többiek majd csak a szertartás után fogják. Kik azok a többiek? Az meditációs kertbe a világ minden tájáról önkénteskedni érkezett fiatalok-idősebbek közül úgy döntött egy svájci pár, hogy kipróbálja a 3 napos elvonulást, Kim pedig, a szobatársam, olyan lelkes lett a lehetőségtől, (pedig eredetileg nem is tervezett elvonulni), hogy bevállalta velünk a 10 napot. Így öten indultunk neki, és ebből hárman csináltuk a 10 napos verziót.
A ceremóniára sokat készültünk: Gyakoroltuk, tanulgattuk a páli nyelven írt énekeskönyvből azokat az énekeket, amiket majd nekünk kell ismételni a tanárnő után. Némelyik szót elég nehéz kimondani, meg kell egy kis idő, míg a hangsúlyozásra ráérez az ember, és szépen, dallamosan tudja mondani a szent szövegeket. Azt mondták, hogy majd előttünk lehet a könyv, és abból olvashatjuk, amit mondunk, így nem vittük túlzásba a dolgot, mert az olvasás és hangsúlyozás már szépen ment.
Aztán órákon keresztül, belemerülve, fehér és rózsaszín lótuszvirágból, füstölőből és gyertyából készítettünk virágcsokrot a tanárnőnek egy-két rövidre vágott bambuszba, ami így természetes vázaként funkcionált. Ezt átadva kértük meg, hogy tanítson minket a következő 10 napban. Ha elfogadja, azzal jóváhagyja a dolgot. Természetesen mindenkiét elfogadta 🙂
Ez után a bökkenő csak annyi volt, hogy nem lehetett könyvből olvasni a páli szöveget, így szerintem nagyon béna volt ez a része… Így hangzik az eredeti szöveg:
Ennek az ismétlésnek amúgy azért van jelentősége, mert ezzel fogadjuk meg, hogy betartjuk az alábbi 8 fogadalmat végig a 10 nap alatt:
1. Tartózkodás az élet elvételétől (pl szúnyogot sem ölhetünk, pedig van belőlük esténként bőven)
2. Tartózkodás annak elvételétől, amit nem adnak
3. Tartózkodás a helytelen nemi élettől
4. Tartózkodás a valótlan dolgok állításától
5. Tartózkodás a mámort okozó szerek fogyasztásától
6. Tartózkodás a helytelen időben való étkezéstől (nálunk ez azt jelentette, hogy a reggel 7-es reggeli, és deli 12 előtti ebéd után nincs evés)
7. Tartózkodás az énekléstől, tánctól, zenétől, ékszerek viselésétől.
8. Tartózkodás a magas és puha helyen való alvóhelyeken való alvástól (matracokon aludtunk a földön, de kényelemesek voltak)
És természetesen nálunk ezekhez még hozzá jött az is, hogy nem beszélünk, nem szórakozunk ( laptop, net, telefon, könyv, hobby, stb…)
Ebédnél szembesültünk vele, hogy mindenki más bezsákmányolt magának már reggelinél 1-2 kaját ebédre is, és elkülönítette a hűtőben. Így kettőnknek csak 1 ehető kaja maradt, plusz egy ananász. Ez ehetőt azért írom, mert nekünk némelyik olyan ehetetlen, hogy inkább az éhenhalást választanánk. Ráadásul csak úgy önelhatározásból igyekszünk húsmentessé is tenni ezt a 10 napot, ami elég nehéz, mert a thaiok még kb a tojásrántottába is tesznek húst. Szinte mindenben van, szóval nem lesz könnyű dolgunk. Ekkor titkon megbeszéltük Petivel a reggeli és az ebédre gyülekezés időpontját, és hogy mi lesz a begyűjtési és elraktározási módszerünk.
Még csak első nap, és már 2 perc után fáj a hátam üléskor. És mintha ez nem lenne elég, nincs semmi falat délutánra! Mérges vagyok! Éhes vagyok! Mérges vagyok! Ja, hogy ezt már mondtam? Akkor is ez van, nem csak dupla, de százszoros érvénnyel is akár! Miért ez a nagy hevesség? Azért, mert délutánra engedélyt kaptunk elmenni a többiekkel és a szerzetesekkel közösen csónakázni a folyón, persze csöndben. Volt egy megérzésem, hogy nem biztos hogy kéne, de gondoltam inkább most, mint soha, és max tovább maradok fent este, hogy teljesítsem a magamnak mára kitűzött 8 óra meditációt. De persze, még káoszos a fejem, biztos azért nem hallgattam a belső hangomra és mohó élményhajhász módon én is csatlakoztam hozzájuk. És mi lett a vége? Hova csónakáztunk? Persze hogy étterembe, ahol PunyaPanya meghívott mindenkit egy fogásra. Már indulás előtt is éreztem, hogy enni kéne valamit, amit persze nem lehet, de itt a sírás kerülgetett. Nem az elmulasztott ingyen kaja miatt. Nem csak amiatt, hogy nem hoztam pénzt, hogy keressek valamit az étlapon, ami legális. Hanem amiatt, hogy legalább egy fagyit kaphattunk volna, vagy szólt volna előre, hogy mi várható, és akkor eszem ágában sem lett volna menni. Mi, elvonulók, külön asztalhoz ültünk, és csak kólát kínáltak nekünk, de nem kértünk inkább semmit. Épp, mikor bekönnyeztem , és fel tudtam volna robbanni, jelzett Peti, hogy menjünk sétálni. Mindannyian felpattantunk és magunkba zuhanva bóklásztunk a lehető legmesszebb a látványtól és illatoktól a környéken, míg a többiek jóízűen ettek…
Jól elvett egy csomó időt ez a fölösleges csónakázás, és csak felbosszantott. Emiatt 6 óra medi van meg csak este 8kor. Sétákból negyed órákat, ülésekből pedig fájdalomtól függően 20-40 perceket csináltam, és még kellene 2 órányit vegyesen. Kim már alszik.. szuper! Az egész házunk 10nm, úgyhogy a 2 matrac nem sok helyet hagy sétálni, kint pedig megesznek a szúnyogok. Ülni nagyon fáj, úgyhogy az első napot inkább zárom ennyivel, legalább lesz hova fejlődni.
Ez az első nap keményebb volt számomra így, hogy nem mosolyoghatok Petire, és nem beszélhetünk semmit, mint tavaly a 20 nap érintésmentes és külön alvós ittlét. Mi lesz ezután, te jó ég?!?
2. NAP
Hajnal 4-kor keltem. Tanultam a tegnapiból, hogy lehet, hogy összesen 17 órát vagyok fent egy nap, és abból csak 8-9-et kellene meditálni, most még az elején, de valahogy elmegy az idő, pedig semmi különöset nem csinálok…
Kurva hideg van így ébredés után reggel. Elnézést a kifejezésért, de így érzem, és nem tudom finomabban megfogalmazni. Nem is értem ezt. Tavaly majdnem megsültünk, és csak ventillátorral lehetett aludni, most meg 2 nadrág, hosszú póló, thermo pulcsi és pufi kabát, plusz sapka-sálban, duplán betakarózva nyomom az ülő medit… biztos nem sétálómedizek mezítláb, míg ki nem süt a nap!
Alig volt reggel számunkra jó kaja, megint mindenki bezsákmányolt ebédre is, még előttünk. Igen, elkéstünk… Kiderült, hogy van frissítő valahol, amit lehet inni éhség esetén, például a hajnali ébredéskor, meg vacsora helyett. A baj csak az, hogy ami van, az számomra gusztustalan – ez pedig a szójatej. De szerencsére ma reggel találtam forró csokit, az jó lesz.
Bűntudatom van, hogy reggel már mi is zsákmányoltunk ebédre meg frissítőnek valót is délutánra, és szegény Kimnek alig maradt mit enni, és még az sem túl értelmes kaja… Olyan kedves és olyan szerény, jó szándékú, még azt a kis semmit is megosztaná velünk, amit talált enni, ha kérünk belőle. És milyen jó ízűen eszi még akár a sima rizst is?! Mindig megkínál mindenből. Mi meg lenyúljuk előle a kaját. Gusztustalan ez az egész. Nagyon szomorú, hogy mások miatt kell ezt tennünk. Szerencsére általában odaül hozzánk, és tudunk vele is osztozni a zsákmányunkon, így kicsit könnyebb a lelkemnek…
Ma van az első riport. Minden nap lesz reggel 9-kor, a Buddha Hall-ban. Előtte kisöpröget valamelyikünk, előkészíti a tanárnő és a vele szemben ülő személy helyét, és felváltva megyünk be, és megbeszéljük az előző napot, a tapasztalatokat, kérdéseket, problémákat….
Riporton, mikor arról panaszkodtam, hogy mennyie nem tudok koncentrálni a durva éhségtől, a tanárnő azt mondta, hogy zsákmányoljunk reggelinél egész napra valót. Szóval ezek szerint itt tényleg ez a módi…
Kaptam sétáláshoz új lépéskombinációt, legalább nem unom majd meg. 🙂
Most vettem még csak észre hogy a 7-es kuti a miénk, a szülinapi számom! 🙂
Ma egy kicsit összehozott minket az élet Petivel. Ebédre indulnék, venném fel a papucsom, de nincs sehol. Reggelizni cipőben voltam a hideg miatt, szóval ma még nem is használtam, nem is láttam. Vagy valamelyik kutya volt a 8 közül, vagy a szél vitte el, szóval neki láttam keresni, de mindhiába. Feladtam és mentem enni. Ott kiderült, hogy Peti papucsát is elvitte a szél, de neki csak az egyik felét, és azt is látta még a tó közepén úszni. Evés után közös keresésbe kezdtünk. A papucsom egyik fele és Peti papucsának másik fele meglett a tó szélén a növények közt, viszont nekem még az egyik fele hiányzott. PunyaPanya engedélyével csónakáztuk egy kellemeset a tavon, és meg is találtuk, így teljes az öröm, mert lett minden: együtt töltött idő és papucs is.
Ezen felbuzdulva, naplementére sétalni hívtam Petit azzal az ürüggyel, hogy új molinó érkezett a telek bejáratához, nézzük meg mi van rajta! Így 2x is körbe sétáltuk és beszélgettünk is egy kicsikét a tilosban…
Jeges volt ma is a zuhanyzás. Délután 4 után képtelenség fürdeni, csak addig van meleg. Ha pedig egyik nap nem fog melegen sütni a nap, akkor aznap azt hiszem, kimarad a fürdés…
Éhes vagyok, de nincs semmi a konyhában, csak kakaó. Jobb lesz, mint a semmi…
Séta közben alakokat fantaziáltam az előttem levő talaj foltjaiból, a linóleum mintáiból (ha jól megnézed a lenti képet, akkor láthatod, hogy máshogy fókuszálva 2 féle képpen is lehet látni a 3D-s kockákat 😀 ), és persze félnyitott szemmel a szempillám is néztem, ahogy belóg a látóterembe – ha már gondolkodnom nem lehet…
Ma összejött a 8 óra medi, és ebben volt 2×1 órás sétám meg 1 órás ülésem, úgyhogy elég jó vagyok. Rájöttem, hogy kombináljam megfelelően őket a théta healing technikámmal, és mégis azt csináljam, amit kell, ne pedig letöltögessek meg oldogassak. Így elmúlt a hátfájásom ülés közben es jól tudtam koncentrálni is.
Csak így tovább, Niki! 😀
3. NAP
Ma a reggeli olyan volt, mint ha hiénák közt lettem volna. Egyik csaj fél tálca ananászt pakolt fel magának, és hagyott mindenki másnak 2 mini darabot. A kajából, amit hagytak a többiek, minden húsos szinte, úgyhogy igyekeztem úgy zsákmányolni reggelire meg ebédre kettőnknek (mert Petivel fel8ra egyeztettünk találkozót, de ez a jelenet mar 7:10-kor zajlott…) hogy a zöldséget meg a levet ki tudjuk enni a rizshez, a sok hús meg majd megy a kutyáknak. A baj az, hogy ettől még bele van főzve a hús abba a kajába, amit eszünk… Hát ez van. Kipakoltam az ennivalót az udvari kiülőshöz, és elmentem Petiért a abban bízva, hogy a kutijában van, na meg abban is, hogy a kutyák nem eszik le az asztalról a dolgokat, míg visszaérünk.
Ma elmaradt a riport, tanárnő reggel dokihoz ment a hátfájásával. Csak nekünk erről senki se szólt, majd egy órán át vártunk rá. Mostantól, ha várni kell valakire, vagy valamire, meditálni fogok, hogy ne vesszen kárba az értékes idő!
Hajnal 4-től lenyomtam 3 óra ülést, az oké volt. Viszont a séta után már kínlódás volt ülni. Arra gondoltam, hogy nem jó a tartásom sétamedi közben, és emiatt fáj utána már mindennél a hátam. Letudnám én délelőtt az összes ülést, délután meg a sétákat de felváltva javasolt. Meg már amúgy is herótom van mindegyikből, nem hogy ha egymás után kellene 7-et!?! Kínlódás és szenvedés már mindegyik. Fogalmam sincs mi lesz ezután. Érzelmileg csak annyi, hogy már unom az egészet. Napi 8 óra medi, aminek a fele kb értelmetlen, mert jár az agyam, és sokszor úgy, hogy észre se veszem, hogy már megint máshol van.
Mielőtt ezt elkezdtük, páran előttünk csináltak mini 3 napos elvonulást, és mikor elmesélték, nekik az milyen volt, minden napos érzelmi erről-arról beszéltek, hogy ’fúúú meg ’aaa!. Hát nem tudom, lehet velem van a baj. Nem mintha hiányozna, de eddig nem látom értelmét a sok kínlódásnak. Tegnap délutánig még oké volt, meg poén, meg „de jó ezt akartam tavaly óta és végre itt vagyok”, meg hogy „végre tudok csomót medizni és semmi más dolgom az életben 10 napig”, de ennek már átvette a helyét a “Mi értelme ennek?!?” érzés…
Ma kimaradt a hidegvizes fürdés, még jó, hogy van nedves törlőkendő…
A mai 6-7. séta és 7. ülés váratlan fordulatot hozott. Emlékek jöttek fel, még könnyeztem is. Végre valami! 😀 Ilyenkor meg-megálltam, hogy kioldjam őket szépen thétával, majd ahogy folytattam, jött a következő. Fájdalmas emlékek gyerekkorból, kegyetlen kínzások előző életekből, többek közt:
- apa soha nem ismert el, soha se vagyok elég jó, bármit csinálok, így más elismerését sem fogadhatom el, mert biztos nem jogos. El kell süllyedni a sárga földig vörös fejjel, ha megdicsérnek…
- fagyoskodás kint a gyönyörűen csillogó havas udvaron, a mélységes magány és szomorúság, valamint a bámulatosan csillogó hópelyhek határtalan mennyisége által nyújtott leírhatatlan béke és nyugalom érzéseinek kettősségében. Akár meg is fagyhatok, nem számítana, mert ez a természet-egység annyira csodalatos. Erre a kis időre megszünteti minden lelki bajom, elveszek és egybeolvadok a természet gyönyörűségével.
- előző életben, köldökön keresztül belém tett sikló szerű állatok, mint ember kísérlet. Talán innen ered a mostani életemben az, hogy a sötétben állandó készenlétben vagyok, és az emberrablástól, szerv kereskedelemtől rettegek sokszor. Meg a Lili is ilyen filmet nézetett múltkor velem, az is elég durván megrázott, rátapintott a pontra…
- előző életben, lekötözött állapotban, szájon-fülön át bemászó pókok, mint egyfajta kínzás – pókoktól, bármilyen állat fülembe mászásától való rettegésem kiváltó oka…
És mindez 3 medi alatt. Wáo! Hú, ha mindegyik ilyen lesz mostantól, akkor elég jó lesz, így már nem is uncsi 🙂
4. NAP
Ma reggel 4×1 órát ültem riportig. Mindvégig járt az agyam, nem volt csend. Aztán kitaláltam, hogy mantrázok, és kicsit segített.
Riporton kiderült, hogy amivel küzdök, az az unalom. 😀 😀 😀 Úgyhogy ahhoz, hogy ezt leküzdjem, ma már 45 perceket kell mediznem, és az óraszám is nő, így mára 10 óra a terv. Szuper…
Új fajta ülést kaptam, végre jobban kell koncentrálni, talán jobban leköti a figyelmem, és nem szaladgál el mindenfelé.
Új lépéskombinációt is kaptam, végre nem lesz uncsi, mert megint valami újdonság. Tegnap valószínű ezért akadtam ki ennyire az unalmon, mert ugyan azokat lépegettem már második napja. De most végre új van, így minden megoldva 🙂
Ma megvolt az első hidegvizes hajmosás. Nem volt rossz, a fürdés sokkal borzasztóbb.
Uzsonna: megint kakaó. Egész jól csillapítja az éhséget, jó tömény. 😀
9 és negyed óra teljesült, mert annyira elviselhetetlen volt a hátam közepén, meg a jobb oldalamban elől a fajdalom, hogy nem bírtam többet. Nem jött így össze a 10 óra, de nem érdekel. Sírtam kicsikét, annyira fájt már a végén…
Aztán este 10-kor, ahogy abbahagytam mindent, nem kellett altatni, bezuhantam az ágyba…
5. NAP
Reggel 3x ültem 55 perceket. Már kicsit jobb, nem olyan szenvedős, a fájdalom is csak a harmadik meditációnál jelentkezett.
Elmentem sétálni reggeli előtt, mert kicsit elegem lett a tegnap este miatt, hogy milyen gyenge vagyok, és hogy nem tudom leküzdeni a fájdalmat és megcsinálni azt, amiért jöttem, amit önként vállaltam.
Kiültem csendesen a tó túloldalára, és néztem, ahogy a hátam mögött felkelő nap aranysárgára színezi velem szemben a barnára festett kutikat. Gyönyörű volt. Jól esett volna sírdogálni kicsit, de nem volt nálam zsepi, meg amúgy is csak 5 perc volt reggeliig, nem akartam, hogy lássák rajtam. Na, de aztán jött PunyaPanya, a másik irányból közelített. Nem nézett rám, csak mikor mellém ért, mosolygott egyet, és megveregette a vállam. Mintha érezte volna, mi marcangol belül, és hogy jön jól egy kis lelki segítség. Ebben a gesztusában benne volt minden, amire szükségem volt. Jól el is sírtam magam, jól kiadtam mindent. Iszonyat jól esett. Mivel zsepim nem volt, így a sálam sarkába fújtam az orrom, hisz az is csak egy rongy, régen is majdnem ilyet használtak. Reggeli előtt gyors kimostam, és örültem, hogy nem tartottam vissza, nem zártam magamba emiatt a dolgokat.
Riporttól nagyon féltem, hogy elsírom magam a kis érzékeny lelkemmel, de végül nem ez történt. Magától kezdett el mesélni a tanárnő az ő krónikus hátfájásáról és hogy mit hogyan tesz vele-érte-ellene. Minden elismerésem az övé! Mesélt még pár példát, aztán kiadta az új lépést, ülést és feladatot mára: annyit ülni és sétálni amilyen hosszan és amennyit csak tudok. 45-55p legyen az irányadó… Remek…
Fájdalom esetén jól rá kell fókuszálnom, és megfigyelni:
- a helyét,
- jellemzőit, pl szúrás, vagy égés jellegű,
- erősségét,
és ezek alapján már ismerem is. Felismerve, hogy nem hozzám tartozik, mivel a fájdalom mindenkié, előbb-utóbb elmegy. Oké, majd meglátjuk…
10 óra medi jött össze mára, 1-1,5 órás sétákkal meg 60 perces ülésekkel. Az ülések 10 perc után átmentek kínzásba, és csak zokogtam, és zokogtam. Sosem éreztem még ekkora fájdalmat. Elviselhetetlen volt. Iszonyat. Nem tudom leírni se.
Megfigyeltem a pontokat, ahol a legrosszabb volt, ahogy a tanárnő is mondta, de nem enyhültek, sőt, inkább erősödtek! Aztán már mozdulni sem bírtam, annyira fájt, még a levegővétel is… Sírtam, zokogtam. És iszonyat jól esett. Ekkora fájdalmat talán soha nem éreztem még, és tudom, hogy hülyeség, de én készen álltam rá, hogy ha most kell, akkor akár meg is haljak, mert annyira fájt.
Megfigyeltem, hogy 5 pontban kínzott: 4 a hátam közepén, szépen elosztva egymás mellett, és 1 ugyan abban a vonalban, a jobb oldalamon. Kettő volt extra erős, a többi csak a ráadás, de így együtt elég ütős volt… aztán, ahogy egyre erősebb lett a fájdalom, belülre is sugárzott: alig kaptam már levegőt, és mozdulni sem bírtam. Ha mégis, akkor olyan érzés volt, mintha kést forgatnának bennem mindegyik fájó pontban. Az egész olyannak tűnt, mint jobb-hátulról lövéssorozatot kaptam volna, és a belső vérzés meg a károsodott dolgok miatt nem tudnék levegőt venni és megmozdulni, hiába akarok. Aztán, hogy ez mennyire valósághű hasonlat, fogalmam sincs, de nekem valamiért ez az érzés jutott eszembe…
Szóval nem hiába akasztott ki a mai nap. Teljesen lemerültem, leszívta minden maradék energiám.
Este 8-kor fel is adtam az egészet, hogy majd holnap megkérdezem riporton, hogy mit és hogy csináljak másképp, hogy tényleg enyhüljön ahelyett, hogy erősödne, és lefeküdtem inkább aludni…
6. NAP
Eddig minden éjjel regenerálódott a szervezetem és aránylag pihenten ébredtem, de a tegnap esti sok gyötrés után ma úgy keltem, mint akin átment egy úthenger.
Korábban keltem kicsit és csak sétálómediztem reggeliig. Nem mertem ülni, míg nem tudom a megoldást az elviselhetetlen fajdalomra. Érthetetlen, mégis örömteli módon, ahogy elkezdtem sétálni, elmúltak a fájdalmak, teljesen, úgyhogy jobb is, hogy sétálok, és nem ülök!
Hajnal 4-kor megittam a dobozos kakaót, hogy kibírjam reggeliig. Tegnap kaptam Petitől és az ágy mellett őrizgettem pont erre a helyzetre.
Reggelinél Peti ma egy rizsitalt szerzett nekem. Jók ezek, kicsit feltöltenek, ha már az alvás nem teszi. 🙂
Riporton elsírtam magam abban a pillanatban, ahogy elkezdtem mesélni a tegnapi fájdalmakról. Olyan nyugodtság, kedvesség és szeretet áradt a tanárnőből mindvégig, hogy iszonyat megnyugtató volt. Úgy éreztem, hogy átölel az energiájával és megnyugtat, hogy minden rendben van.
Megkaptam a megoldást is a fájdalomcsillapításos kérdésemre: csináljam csak tovább, majd enyhül. Ennyi. Sírni, sírni, tisztulni. Hát jó, legyen…
Új koncentrációs feladatot kaptam ma az üléshez. Kíváncsian várom, miket aktivál bennem…
Ma Petivel együtt uzsonna-vacsoráztuk banánturmixot a naplementében, kint a stégen 🙂
Ma vettem még csak észre, hogy pont a mi kutinkon lebeg a magyar zászló 😀 Persze ezt is csak úgy sikerült, hogy akkora szél volt éjjel, hogy bedöntötte a vízbe, és kiszedtem.
Szép nap volt. Az első pár ülőmedi csak próbálkozás volt, nem akart igazán feltörni a fájdalom csak szúrkált, motoszkált. Mutatta, hogy itt vagyok, de szégyenlőset játszott, akár hányszor mondtam neki, hogy „gyere csak, készen állok, várlak!”. Úgyhogy inkább elmentem sétálni, hiszen az után mindig sokkal rosszabb az ülés, reméltem, hogy most is segít majd.
Így is lett. Akkorát mediztem 50 perc alatt, mint a ház. A koncentráció már nem kérdés, ezzel a plusz koncentrációs módszerrel nagyon szuperül megy. 20p alatt olyan transzba jöttem, hogy csak lestem. Egyszer csak heves hangos ritmikus légzésbe ment át a nyugodt, kiegyensúlyozott, mély légzésem. Ez a vizualizálandó dolgokkal olyan elviselhetetlen fájdalmat okozott, mint még eddig soha semmi. Mint elzsibbadás után van a bizsergés a lábban, olyan érzés volt nagyon durván minden végtagomban, miközben azt hittem, hogy kilyukad a jobb oldalam a fájdalomtól. Kicsit nevettem is 2 szenvedés közt, hogy olyan kíváncsi természet vagyok, annyit mondogatták, hogy fúrja az oldalam a kíváncsiság és mindjárt kilyukad, hogy most komolyan elhittem, hogy ki is fog. 😀 Összesen 1 órát bírtam, ebből 40percet ebben a „fantasztikus” állapotban, aztán abbahagytam, és csak sírtam, sírtam, zokogtam. Hogy miért, azt nem tudom, de nagyon kijött aminek ki kellett. Aztán összegubózva, hintázva vagy 10 perc alatt nagy nehezen lenyugodtam, és kiterültem a sátorban (mert ezt a kert végében toltam ám egy 4 oldalról szúnyoghálós sátorban) mint a béka, és csak élveztem az ürességet, a leírhatatlan megkönnyebbülést… Megint erősebb lettem 🙂
Estére átmentem a szomszéd üres kutiba sétálni, és most először tudtam normálisan koncentrálni séta közben. Hangosabb levegő vétel és a mozdulatokkal összehangolt ritmikus légzés volt a nyitja. Ezt a mai transzlégzéses élményem alapján gondoltam, hogy működhet, és lám, be is jött.
Ülni már a szobánkban ültem, mert azért még félek a sötétben egyedül, hiszen még mindig nyikorog az egész építmény a vízen. Itt viszont, nem akartam sírni Kim előtt, aki csendben sétálgat mellettem, nem tudna figyelni, meg talán csak megijeszteném. Meg amúgy is elég 1 ilyen durva sztori 1 napra. 😀
Nekifogtam azért, lesz, ami lesz alapon, de már 10p után jöttek is az erősödő fájdalmak, úgyhogy negyed óránál abba is hagytam az egészet, és eltettem magam másnap reggel 4ig.
7. NAP
Fájdalmas nap volt, nem is nagyon írtam semmit, most pótolom…
Átjártam a szomszéd kutiba medizni, hogy ha sírok, ne zavarjam Kimet.
Riporton nem volt semmi extra. Nem kaptam ma se új lépéskombinációt, és már iszonyat unalmas ezt csinálni. Üléshez viszont megint kaptam új koncentrációs pontokat, az rendben volt, mert újabb fájdalmakat aktivált be…
Ebédre jöttek látogatók, és főztek, sütöttek. Volt Morning Glory, nyammi, az egyik kedvencem (vokkban hirtelen sütött szezonális szószos zöldség), meg sütöttek nekünk tojást is.
Peti megint csinált uzsira banán turmixot szójás tejjel, nagyon finom volt, békésen megettük naplemente után kint a stégen. 🙂
Délután a Buddha Hallban ültem pár órát, elég tartalmas volt. Képek és videók jöttek olyan tisztán, mint a tv, mint az álmaim. Eddig még csak gondolat formájában láttam, képpel, hanggal nem, így nagyon örültem nekik. Egyik alkalommal egy idős hölgy arcát láttam kristálytisztán, amiről pár másodperc után leesett, hogy én magam vagyok, majd ekkor el is tűnt. Másik alkalommal egy vidéki kapuban állt velem szemben egy idős hölgy, gondolom a szomszédasszony, és egy beszélgetés közepén mondott egy általános, jelenlegi helyzetem szempontjából teljesen jelentéktelen mondatot. Ez volt az első olyan érzékelésem, mikor tiszta kép és hang is volt hozzá. Aztán jött egy harmadik féle tapasztalás, amikor csak mozgókép volt, hang helyett tiszta gondolatokkal. Egy ápolónő voltam valamikor régen, talán harci helyszínen, és épp egy kórterembe mentem be, ahol egy férfi állt, és fura testszínű, fásli szerű anyagból, bugyi formában be volt tekerve. Tisztán éreztem az akkori gondolatomat erről a látványról, majd tovatűnt az egész jelenet. Egyiket sem gondoltam túl, hogy honnan jöttek ez e képek, és miért kaptam őket, csak megköszöntem a tapasztalásokat, és azzal el is engedtem őket.
Utolsó ülésem alkalmával, valaki bejött vázáért, majd kiöblítette azt. Aztán mondott valami imát, amit alig hallottam. Lehet, hogy Bhikkhuni Chatana volt. Olyan megható volt, iszonyat erős és jó energiája volt igy is, hogy alig hallottam. Azt hittem, hogy bent ül, és próbáltam tartani magam a végsőkig, nem ott bukni ki, sírni el magam előtte. Elképzeltem, ahogy kiveszem a fájdalmat és felküldőm a fénybe. Meg is szűnt azon nyomban. Nagyon megörültem, mert ezzel a ponttal szenvedek napok óta. Aztán azzal a lendülettel vissza is jött… Hát köszi…
Tehát amivel dolgom van, azt nem vehetem csak úgy ki, meg küldhetem el a fénybe… csak titkon azt reméltem, hogy ezzel nincs dolgom 😀
Váltottam pózt, és meg is szűnt egy pillanat alatt a fájdalom, ahogy kiestem a fókuszból. Kinyitottam a szemem és senki sem volt ott! Nem tudom, hogy melyik ponttól képzelődtem, de nem is ez a lényeg, hanem hogy akár valóságos, akár nem, a lényeg az, hogy segített, minél további kitartásra ösztönzött.
Ma is volt 1 kiborulásom, úgy tűnik ez a napi 1 már rendszeres lesz:
Buddha Hall után gondoltam, hogy sétálok egy órát, aztán biztos még fájdalmasabb lesz ülni, és majd kisírhatom magam. Most mindig csak 1 szintig jut a fajdalom, nem fokozódik tovább, és igy nem tudok kiborulni, hogy végre abbahagyhassam és kisírhassam magam. A mostani medi alkalmával valószínű, hogy emiatt “kaptam” másik 5 pontot is a testemen hasonló erős fájdalommal, hogy ez mind összeadódva elérje az ingerküszöböm. Ki is borult a bili rendesen…
Mostanában estére hulla vagyok, így, hogy napi 1x kiborulok. Nagyon leszív a folyamatos szenvedés, elég mosott vagyok.
Minden ülés nagyon fájt ma.
Sétánál megint elkalandozok, iszonyat uncsi az egész.
Fel is adom mára, úgyhogy reggel kell majd bepótolnom a mai 10 órához hiányzó 1et. Ez azt jelenti, hogy nem 4-kor, hanem 3-kor kelek…
Ma kimaradt a fürdés, elég volt a fizikai kínzásból…
8. NAP
A mai riporton kiderült, hogy nem kell ám mindig sírni, elég, ha tűröm a fájdalmat. Hát ezt előbb is megkérdezhettem volna! 😀
Megtudtam, hogy ami 1x kiborít, az máskor már ingerküszöb alatt lesz, így nem fog úgy hatni rám, és ez az egész értelme, így egyre jobban erősödöm. Így már világos is. Megkönnyebbülés, mostantól nem hajtok a kiborulásra, csak engedem a dolgokat maguktól történni 😀
Végre megint kaptam új lepéskombinációt is, nem csak az üléshez új koncentrációs pontokat!
Jónak ígérkezik a mai nap, már igazán rám fér 😀
A séta ma már jó volt, 1 órákat nyomtam egyszerre. Az új lépéssel már nem olyan uncsi, jól bele tudok merülni. Persze azért segítettem is kicsit magamnak. Körbesötétítettem a Buddha Hall-ban, hogy ne tereljék el a figyelmem a járkáló munkások, vendégek és a többiek. Eddig nem akartam így, mert hozzá akartam szoktatni magam a természetes körülmények közti hatékony meditációhoz, de most már úgy éreztem, ma fontosabb a hatékonyság, mint ez. 😀
Séta közben, igaz, ha kintről már nem volt ami elterelje a figyelmem, volt azért bent valami ami kísértett: egy jó nagy pók. Igazából nem volt az olyan nagy, csak ebben a fajtában számított nekem nagynak, így kiraktam a söprűvel. És ha már megszakítottam a medit, kicsit megfigyelem, mit csinál, nehogy már vissza kelljen menni koncentrálni 😀 (tegnap Peti mesélt a hangyákról, akik köszönnek egymásnak, infót cserélnek minden alkalommal az „autópályájukon” (ami egy slag), ha szembe jönnek egymással). Először nem tudta eldönteni, hogy jobbra, vagy balra induljon. Aztán valami oknál fogva elindult a papucsom felé, majd gondolkodás nélkül rávetette magát. Hogy mi célból, azt nem tudom, de egyből eszembe jutott az, amit Bhikkhuni mesélt a kobráról: egy kobra beszorult a folyóba lerakott szivattyúba, ami levágta a fejét. Mikor kivette az egyik rokona, megmarta őt a fej, és a férfi kórházba menet meghalt. Aztán a fej éjjel elment a férfi feleségéhez, őt is megmarta, és ő is meghalt. Azt mondta Bhikkhuni, ha egy kobrával találkozunk, biztosra menjünk, tutira öljük meg. Hogy ennek hány százaléka igaz, nem tudom, de most arra gondoltam, szagmintát vett a pók, és bosszút áll, mert kiraktam a szélbe és esőbe. Remélem azért érezte, hogy nem akartam bántani 😀
Az ülés viszont még mindig kínzás. Minden alkalommal ugyan az az egy pont szenvedtet a jobb oldalamon… kicsit elegem van belőle. Talán nem is kicsit 😀 Ma 35 perc volt belőle az átlag, és csak 2x sikerült 45peret ülnöm, az összes többi kis rövidke. Nagyon fáj, szúr, sőt, bele is nyilal pluszban. Bánt engem. Pedig én szeretettel, kedvesen közeledek felé…
Ma megcsináltam a 10 óra 40 percet.
Kis trükkel, este 11kor feküdtem le, hogy reggel 3kor keljek.. hahaha… estére beteáztam, egész délután ázott a tea fű, azt húztam le este 6 körül, és pörgetett is ahogy kellett. Máskor, este 8kor már kidőlök, most meg még 11-kor is pörögtem. Szerencsére tudtam jól aludni utána, elég fáradt voltam ahhoz, hogy a kidőlés pillanatában megszűnjön a tea hatása.
Ma sem vállaltam be a hideg vizes fürdést, eléggé meggyötört a lelkem. Jó a nedves törlő, van belőle bőven.
9. NAP
Ma is felkeltem 3-kor, hogy meglegyen az óraszám, amit beterveztem, azaz 11 óra 20perc meditáció.
Ülni akartam, de sehogy sem volt jó, úgyhogy sétáltam egy órát. Utána már ment az ülés is, sőt, kibírtam a 60 percet! A vége felé megszűnt a napok óta fájó pont, mert eszembe jutott hirtelen egy rövid kis versike a tanárnő szavaival és iránymutatásaival, és még a ritmusa is pont olyan, ahogy lennie kell.
“Megfigyelem a fájdalmat,
Ezáltal legyengül majd az.
A fájdalom nem az enyém,
A fájdalom Mindenkié!”
Ez szüntette meg, vagyis csak szüneteltette, csillapította a fájdalmat. Pár percre szinte sírni tudtam volna az örömtől, annyira boldog voltam. Aztán jött egy másik pont, a hátam jobb oldalán a lapockám alatt… ott köszönt be a fájdalom, hogy „hellóka, itt vagyok ám”!
Szóval kezdődik az egész kínlódás előről… Talán annyi, hogy most már kicsit máshogy tekintek rá, erősebb lettem, sokkal jobban viselem, tűrőm, és látom benne, hogy mivel segít engem előre, és ezért hálás vagyok neki. Közben persze azért jó lenne, ha már kicsit nyugton hagyna! 😀
Az tény, hogy ha megszűnne a fájdalom, akkor lehet, hogy oda lenne a koncentrációm is, ugyanis a fájdalom az az unalom és a dekoncentráltság ellenszere. Valóban képtelenség másra figyelni, ilyenkor nem a hiányzó jó kaják vagy a „vajon hogy telt otthon a karácsony” című lemez pörög a fejemben…
Riporton megtudtam, amit szerettem volna a karmáról es az ülő medi tartásainak, pózának a jelentőségéről. Most végre észrevettem, hogy „Jó reggelt”-et köszönt a tanárnő, és azt is mondta magyarul, hogy „Nagyon jó”. Peti elmondása szerint már napok óta mondogatja nekem, (ő tanította neki) csak eddig elment a fülem mellett… szép vagyok, mi? ! Na, de most nagyon megdicsértem 🙂 🙂 🙂
Kaptam új lépéskombinációt, és új koncentrációs pontokat üléshez.
Kaptam útmutatásul 3 szabályt, amit akkor kell alkalmaznom, ha látok, hallok, érzek belül valamit:
- semmi sem tökéletes,
- semmihez se ragaszkodjak,
- semmi sem az enyém, nem hozzám tartozik.
Ma meglett a 11,5 óra medi, és mindez még este fél 10 elött, úgyhogy elég jó vagyok! Legalább meghozta az eredményt a hajnali 3-as kelés. 😀
Ma eszembe sem jutott a fürdés, annyira el voltam foglalva a sok meditációval. Nem engedhetek meg magamnak fél óra kihagyást, mert így is hulla vagyok, mire végzek…
Egyre erősebb a gombóc és a fojtogató érzés a torkomban, nagyon irritáló, főleg medi közben. Kim szerint ez allergiás reakció a tea fűre, mert tegnap meg ma ittam pont egy új fajtát. Többet nem fogok, és majd kiderül. Krabin (ahol ez előtt voltunk dél Thaiföldön egy hónapot) is teáztam kb 1,5 hétig, és pont addig volt ott is ez az érzésem. Plusz, ráadásul anya is zöld, vizes szellemet szedett le rólam akkor, és a tea fű is zöld és vízben ázott, szóval passzol a dolog. Aztán Szabina azért látta rajtam megint a zöld szellemet, mert minden nap ittam a teát, volt, hogy nem csak reggeli, hanem ebéd után is, azaz minden csészével visszahívtam a fojtogatót…
Kimmel a riportok után és esténként beszélünk pár szót, megosztjuk, hogy ki milyen bölcsességet kapott aznap a tanárnőtől, ezzel is segítve pluszban egymást. Ekkor mondtam el a fojtogatós dolgot, és rukkolt elő egy perc alatt a megoldással. Ő viszont rosszul csinálta az egyik koncentrációs feladatot, én meg abban segítettem neki. Ha az ember biztosan tudja, hogy jól ért valamit, akkor nem kérdez vissza – ez volt az ő esetében is, véletlen derült ki, hogy máshogy kellene… Ez is jó lecke ő általa: ha fontos dologról van szó, ha tutira értem is, inkább visszakérdezek, az a biztos 🙂
10. NAP
Ez is elérkezett, el sem hiszem!
Riporton ma elárulta a tanárnő, hogy a központban sétához csak 3 lépest tanítanak meg, üléshez pedig csak kb 6 fókusz pontot, de mi itt tőle megkaptuk mindet útravalónak. Mivel nem hivatalosan és nem a templomban tanít minket, így nem a megszokott alap betekintő tanítást kapjuk a 10 nap alatt, hanem annál sokkal többet: az egy hónapos elvonulók teljes tudás anyagát rövidítve. Miért? Mert szeretne minél többet a zsebünkbe tenni, hogy egész életünkre magunkkal vihessük, minél többet profitálhassunk ebből a 10 napból, mert ki tudja, mikor lesz lehetőségünk újabb 10 napos, vagy esetleg az közel egy hónapos rendes elvonulásra. Eszméletlen ez a tanárnő! Eddig is szerettem, de ezek után elmondhatatlanul imádom és tisztelem!!!
Megkaptam az utolsó koncentrációs pontokat is üléshez, így innentől már a teljes, profi meditációt tudom gyakorolni. Izgatottan vetettem bele magam 🙂
Ma meglesz a 12 óra medi. Nem is írok többet, inkább csak csinálom.
A gombóc a torkomban kezd enyhülni, mert nem ittam azóta teát, Kimnek igaza volt 🙂
Ma volt az első olyan sétálásom, amikor totál teljesen és maximálisan kikapcsoltam, elvesztem a saját extra lassú lépéseimben, szuper érzés volt! 😀
Viszont utána, már nyomasztott az utolsó nap tudata, és hogy mindjárt vége. Hogy mindjárt legálisan is lehet beszélni Petivel amennyit és amikor szeretnénk, és lehet netezni. Ez utóbbi azért lett égetően sürgős, mert időközben bejött pár extra fontos elintéznivaló (Peti kapott SMS-t telefonon, meg még elvonulás előtt volt pár félbeszakadt sürgős elintéznivaló..), és eléggé nehéz nem azon kattogni.
Esküszöm, holnap már megfürdök, de most a cél, hogy minél előbb túl legyek a mai 12 óra meditáción!
Az utolsó 2 óra már szánalmas és keserves sétáló meditálással telt, 0 fókusszal. Már nagyon mehetnékem volt. Aztán beugrott, amit pár napja tanultam: ha várok valamit, lassabban telik az idő, úgyhogy nem várom inkább. Kiürítettem az agyam, elengedtem, és amennyire tudtam, belemerültem a legesleglassítottabb lépéseimbe, amiket valaha tettem…
Este fél 10-re végeztem a 12 órával. Szaladtam is Petihez, aki akkor már fél órája végzett. Majd második utam Bhikkhunihoz vezetett, hogy megkérjem, ossza meg a netét velünk, hogy elintézhessük azt a pár SOS dolgot még most este…
VIPASSANA MINDENKINEK!
A 10 nap után maradtunk a meditációs kertben önkénteskedni még 10 napot, és ez alatt szerettem volna venni egy hófehér buddhista imaláncot emlékül, hogy sikeresen elvégeztem ezt a 10 napot. Sok buddhista bolt van a környéken, mindegyikben megnéztük, de csak nem találtam meg az igazit, egyik sem volt az enyém. Így a végén inkább elengedtem, és azt mondtam: Oké, akkor jöjjön be legjobb úton módon az életembe a számomra legmegfelelőbb, a 10 napra utaló méltó emlék, amit nem macerás cipelni még az 5 hónap utazás alatt sem magammal. És láss csodát, rám is talált 1 nap alatt: attól a taxistól kaptam ajándékba, aki a reptérre vitt ki minket. Köszönöm! 🙂
Mindenkinek ajánlom a Vipassana meditációs elvonulást, aki szeretne könnyebben élni, jobban megismerni önmagát, feljődni, tanulni. Lehetőség szerint minél hosszabb időre érdemes menni, mert annál jobban tisztulunk, ezért a közel egy hónapos elvonulás a leghatékonyabb.
A tanárnő azt mondta, hogy a thai lányok szerelmi csalódás, vagy bármi más komolyabb trauma esetén elvonulnak, jól kisírják magukat, tisztulnak, és újult erővel, már sokkal erősebben és tudatosabban térnek vissza a mindennapokba. Azt hiszem, ez jó. Sokan csak elnyomják magukban a történteket, vagy évek múlva is kattognak, bosszankodnak rajta. Ez viszont segít a feldolgozásban, lezárásban, és a teher nélküli tovább lépésben.
Aki hasonló elvonuláson gondolkozik, azt remélem a fenti írásommal nem riasztottam el. Ez csak az én személyes tapasztalatom, ami egyénenként változó. Van, aki már az első nap kibukik, és van, aki az egész alatt egyszer sem. Van, aki többször megtörik, és fel akarja adni az egészet, de van, aki erre a pontra nem jut el, és extrém érzelmek nélkül végig csinálja. Ne keltsenek benned elvárást, és ne is ijesszenek el az én tapasztalataim. Éld meg, tapasztald meg a sajátaidat, mert megéri. Simán bevállalnám még egyszer a 10 napot, persze nem akárkinél és nem akárhol, de kíváncsi vagyok már most, hogy mi minden jönne még ki és elő, mennyi mindent tud még ez adni, milyen felismeréseket kaphatok még egy 10 napos elvonulás által.
Szóval, ha elvonulnál, akkor ajánlom, hogy nézz utána, melyik országban, milyen helyen, milyen körülmények között teheted meg, mert ez mindenhol más. Európában is vannak különféle elvonulások, nem feltétlen kell a világ másik felére menni érte, de akárhogy is, szerintem ezek a legfontosabb szempontok:
- Egy kis zsúfolt helyen, egy teremben több 10 másik emberrel tudsz csak meditálni, vagy van helyed külön vonulni, és nyugodtan megélni azt, amit kell, amikor arra van szükséged,
- Egy beton rengetegben meditálsz napi 10 órát, vagy természet közelben,
- Türelmes, profi, inspiráló tanárod van, akire felnézel, példát mutat, minden kérdésedre válaszol, vagy csak a meditálókat hivatalból tanító, nem túl elismerésre méltó személy,
- Csak ülő meditációt kérnek, vagy felesben ülő és sétálót is. A feles elosztás nem csak amiatt jó, hogy nem halsz bele a fájdalomba fél nap után, hanem a tanárnő szerint így van egyensúlyban a dolog.
Sok hasznos megtapasztalást kívánok:
Niki 🙂
MIT KAPTAM ÚTRAVALÓUL?
Ma még volt egy riport, átbeszéltük a 10. napot, de azt már hárman, közösen tettük meg.
Ezt követte a záró ceremónia.
Megint elismételtük a tanárnő szavait, amikor kellett, és megköszöntük a fáradozásait, tanításait, és mindent, amit kaptunk.
Elmondtuk, hogy milyen hálásak vagyunk neki ezért a 10 napért, hogy a pihenése alatt is bevállalta, hogy tanít minket, és nem is akár hogy tette mindezt! Megosztottuk egymással, hogy kinek mit adott ez a 10 nap, és hogyan tudjuk alkalmazni a hétköznapi életben.
Én ezekre törekszem:
- Hogy mindig jelen legyek a pillanatban, akármi is történik.
- Hogy idejében megállítsam az agyam fölösleges kattogását, aggódását, tervezgetését.
- Hogy ne csak szabad perceimben meditáljak, hanem egyes tevékenységeim közben is arra törekedjek.
- Hogy sokkal kreatívabb az agyam, mint gondolnám, csak rendszeresen ürítsem ki belőle a sok fölösleges dolgot.
- Hogy ha rossz érzés kerít hatalmába, beazonosítsam, megfigyeljem, elengedjem azt.
- Hogy mindenben lássam meg a tanítást.
- Lássam az éppen rossz dolgokban is a hosszú távon rám gyakorolt jó hatását, a benne rejlő lehetőségeket.
- Hogy sokkal többre vagyok képes, mint akár sokadszorra gondolnám.
- Hogy bízzak. Magamban és a mindenségben egyaránt.
- Hogy ne ragaszkodjak semmihez. Nem csak a tárgyakhoz ne, de emberekhez, érzésekhez se.
- Hogy tudjam, semmi sem tökéletes, csak törekedni tudok rá, de elérni nem, és ez így van rendjén.
- Hogy türelmesebb legyek, vagy legalább könnyebben tudjam kezelni a várakozást.
- Hogy hogyan űzzem el az unalmat.
- Hogy közelebb kerüljek a természethez és magamhoz.
- Hogy szeretetből cselekedjek mindig, önzetlenül, elvárások nélkül.
- Hogy hogyan koncentráljak valamire teljes figyelemmel.
- Hogy ne csak egyszerűen hálás legyek mindenért, hanem tudatosan tegyem ezt.
- És még azokra a dolgokra, amik most hirtelen nincsenek az eszemben, csak a szívemben…
🙂