Kicsit későn sikerült ma kelni, és ezáltal reggelizni és útnak indulni is. És most tettünk memóriakártyát a fényképezőgépbe!

A nagy, 6 fős taxikat vettük célba, hogy vigyenek el minket Ourika-ba, de csalódottan konstatáltuk, hogy 50Mad-ra (1.500Ft) nőtt a fejenkénti, iranyonkénti ár a neten olvasott 20Mad-os két évvel ezelőtti árhoz képest. Ez azt jelentette, hogy 6.000Ft-ba került volna kettőnknek 2 óra kocsikázás és 3 óra városnézés, ha jött volna még másik 4 ember is. Mivel fél órát vártunk, és nem jött senki, azért nem akartunk 12.000Ft-ot fizetni, hogy csak kettőnet vigyen el, így ezt passzoltuk. Megkérdeztünk mást is, és valóban ez a hivatalos ár, nem hiába nem engedett alkudni belőle a sofőr. Gondoltuk, akkor egy kis tragacs taxi biztos olcsóbban elvinne minket erre az 50perces útra, de kiderült, hogy ők városon kívülre nem mennek… A szállásunkon is, és más ismerősnél is a napi túrák 7.500Ft/fő áron mennek, ami több megállót jelent, nem csak 1 konkrét várost, így úgy gondoltuk, hogy akkor inkább már az…

Séta közben leszólított minket egy túraszervező, és igaz, normális esetben nem állunk meg, de most kíváncsiak lettünk, mit kínál, és mennyiért. Pár perc ismerkedés után, az eddig hallottakhoz képest nagyon jó árat ajánlott, így le is foglaltunk egy utat.

Jegyekkel a zsebünkben, egy UNESCO Világörökség helyet céloztunk meg, egészen pontosan a Bahia Palace-t. A komplexum a XIX. század második felében épült, és az andalúz és mór építészeti hagyományokat ötvözi. Több mint 8000 m² területű, és mintegy 160 szobából, riadból és udvarból áll. Hatalmas

Minden megtalálható itt, ami csak szemet gyönyörködtethet. Valóban lenyűgöző a palota: díszes cédrusfa faragványok, arabeszkek díszítik a mennyezetet, falakat, és művészi mozaikok a padlót, falakat. Nem hiába, “Bahia” hű a nevéhez: az arab szó “fényes”-t, “ragyogó”-t jelent.

A nagy udvarban megpihentünk, napoztunk egy kicsit. Annyira jól esett levenni a kabátokat, és szélcsendben, végre pólóban élvezni a bőrünkön a nap melegét. Annyira feltöltődtünk, hogy az itt készült fotók már el is készültek, így újra aktuális nap végi posztot írhattunk

Ne maradj le

Iratkozz fel hírlevelünkre

Név(Kötelező)
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.