Ahogy már említettük, kocsi nélkül itt is meg vagyunk lőve. Szerencsénkre Ádám (nála lakunk Vegasban) első hétvégén nem dolgozott, és elvitt minket kirándulni ide-oda. Olyan tájakat mutatott nekünk, amit nehéz lesz felülmúlni!
Elvitt minket a Red Rock Nemzeti parkba, ami a város mellett található. Mivel LA-ből éjjeli busszal jöttünk, semmit sem láttunk az úton. Így, ez az első természeti látnivaló, amit Nevadához tudunk kötni.

Egy „kis” kört lehet tenni kocsival a parkban, ami 20km hosszú. (Amerikai mércével mérve ez a táv valóban elenyésző 🙂 ) A hely érdekessége, hogy van több megállója is, ahol más-más látvány fogadja a látogatókat. Van, ahol foltosak a hegyek, van, ahol vörös, vagy sárga! Nem lehet megunni! Ha több időnk lenne, és ha melegebb időben lennénk itt, szívesen elmennénk akár több napos túrára is! Most viszont be kellett, hogy érjük a sziklákon mászással, szaladgálással 🙂

Ne maradj le

Iratkozz fel hírlevelünkre

Név(Kötelező)
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.