Ahogy közeledtünk Sedona felé egyre gyönyörűbb volt a táj. Csak kapkodtuk a fejünket jobb-balra az autóban! Első állomásunk, Josiah barátunk javaslatára, akinek segítettünk néhány posztal ezelőtt, mert lerobbant az autója, a Slide Rock volt. Elmondása szerint ez az egyik legszebb hely Sedona környékén. Sajnos ez egy State Park volt és nem Nationa Park, így erre a helyre nem volt jó a nemzeti park belépőnk. Igaz, hogy csak egy bő óránk volt erre a megállóra, de így is megvettük a belépőt. Nagyon megérte!
Ennek a parknak a területén régen egy alma farm volt. Frank L. Pendley öt évvel az után, hogy a kanyonba érkezett, olyat valósított meg, amit előtte itt senkinek sem sikerült. Kiépített egy különleges, úttörő öntözőrendszert, ami lehetővé tette számára az almatermesztést. Ezt az egyedülálló módszert még a mai napig használják itt.
A park amúgy a tanya mellett fekvő csúszós aljú patakról kapta a nevét, ahova nem csak napozni járnak az emberek, hanem fürdeni is. Mivel zárás előtt 1 órával érkeztünk, és nem szeretjük a jeges hideg vizet, mi ez utóbbit kihagytuk. Sajnos nem volt túl sok időnk kiélvezni a hely varázsát, de a lehetőségekből kihoztuk a maximumot, és még a kis túraösvényen is végig mentünk 😊 Nem kérdés, ez a park bekerült a kedvenc helyeink közé!
Még zárás előtt autóba pattantunk és folytattuk utunkat tovább…