Reggel nagy örömmel indultunk el az egy órányira lévő Borobudurba, a világ legnagyobb buddhista temploma, ami egyben az UNESCO világörökség kincse is.
Az újratervezésre akkor volt szükség, mikor a kasszánál szembesültünk, hogy kettőnknek a beugró 20.000Ft, ha kombinált jegyet veszünk Prambanan-nal, így spórolva 6.000Ft-ot. Mivel nem hordunk csak úgy zsebben egy havi kajapénzt, főleg, hogy a legtöbb helyre eddig 100-400Ft volt a belépő, így elnapoltuk, és pár napra rá visszamentünk.
Borobudur óriási, és csodálatos! Nem hiába, ez a buddhista tanítás kőből épült fellegvára. Amit fontos tudni, hogy felülnézetből egy háromdimenziós mandala képét adja ki, aminek alsó szintjei négyzet, majd fentebb kör alakúak, ezzel szimbolizálva az emberi élet szakaszait, a megvilágosodáshoz vezető utat. A gigantikus méretű, harang alakú sztúpákban egy-egy Buddha-szobor található, szintenként különböző kéztartásokkal ábrázolja a buddhista tanítás különféle tanításait.
Kb 4-5 órát töltöttünk el a falai közt, annyi látnivaló volt. Elképesztő az is, ahogy megállunk egy pillanatra, hogy megcsodáljuk a sztúpák között elnézve a hegyeket, vulkánokat…
A fényképezést sem apróztuk el, sok remek kép készült, így nem is tudtunk nagyon tovább szűkíteni az albumot, feltöltöttük hát az összes legjobb fotót.