Hegyvidéki életünk sajnos véget ért, és egy éjszakai, fekvőhelyes buszozással, röpke 10 óra alatt meg is érkeztünk újabb bázisunkra.
A buszozás érdekes élményét most az adta, hogy a busz társaság kb. 60 jegyet adott el a 40 fős buszra, amin ugye fix számú ágyak vannak. Mivel helyre szóló jegyeket nem kaptunk, és egy másik, de ugyan erre az útvonalra jegyeket áruló társaságról hasonló élményt írt valaki, gyanús volt a dolog. Ezért mi gondosan siettünk, hogy az elsők között szálljunk fel, és foglaljunk magunknak ágyat. Nekünk lett is helyünk, de sokan a földön ültek, feküdtek, ahogy elfértek. Számítottunk ilyesmire, de ennyire durvára nem!

Aránylag kipihenten érkeztünk a Ha Long öbölben található Cat Ba szigetre. A szállásunkat már reggel 7 órakor el is tudtuk foglalni, és amikor kinéztünk az ablakon, akkor a képen látható, elég kellemes látvány fogadott minket.

Hétvégére tervezzük, hogy bérelünk motort és bejárjuk a szigetet, hogy a szomszéd utcákon kívül a természetet is jobban bejárjuk. Illetve, még az is lehet, hogy egy hajóútra is elmegyünk, ha a sznorkelezést kihagyjuk a programból, ugyanis a 20-22 fokos víz nekünk még meleg időben se nagyon vonzó, nem hogy ilyenkor, mikor odakint is „csak” 25 fok van!

Ne maradj le

Iratkozz fel hírlevelünkre

Név(Kötelező)
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.