Ott hagytuk abba a történetet, hogy épp el akartunk volna köszönni a hegymászás után Epiától és megköszönni neki a segítségét, amikor azt kérdezte, hogy akarunk-e szép strandot látni. Hát persze, hogy akartunk, úgyhogy követtük motorral.
Fél úton megálltunk a házánál, ahol lepakolta a cuccait és bemutatta a családja épp otthon sziesztázó tagjait: két 5 éves kisfiút, és egy nőt, aki vagy az anyja vagy a nővére volt, ez nem derült ki számunkra 
Gurultunk is tovább, egészen le a partra, egy étteremhez. Valóban nagyon szép helyen volt! Beültünk egy kávéra-teára, és pár percen belül megjelent az otthonában látott másik nő és két gyerek, hogy csatlakozzanak hozzánk. Ismét alig telt el pár perc, és már az étterem tulajdonosa is ott ült velünk egy asztalnál, és indult is a barátkozás, fotózkodás.
Szétnéztünk, és mentünk is tovább. Természetesem mind a négyen jöttek velünk! Nem akaszkodtak ránk, csak az utat mutatták. Ez úttal nem mentünk messzire, csak pár száz méterrel arrébb, egy félreeső, térképen természetesen jelöletlen partszakaszhoz. Itt férfiak bandáztak az árnyékban, de nem ám csak úgy: a társaság egyik fele tűzön sütötte a kb 10cm-es, gyönyörű, frissen fogott garnéla rákokat, a többiek pedig a tengerben sétálva, különleges felszereléssel fogták a következő adagot. Ebből sajnos mi nem lettünk megkínálva, de a környéket felfedeztük, míg kísérőink a motoroknál játszottak a gyerekekkel.
Volt még egy tuti hely, amit meg szerettünk volna látogatni, úgyhogy összeszedtük a csipet-csapatot, és útnak indultunk…