Elvonulás után

Ma elhagytuk Thaiföldet. Csodálatos 2 hónapunk volt itt, amiből 20 napot, akár csak tavaly, a buddhista meditációs kertben töltöttük Bangkokban. Idén nem akartunk oda menni, de mégis így alakult…

Hogyan?

Karácsony környékére 10 napos Vipassana meditációs elvonulást terveztünk. Mikor kezdtünk elköteleződni az ötlet felé (tavaly is megfordult már a fejünkben, de idénre érett be a dolog), keresgéltünk, hogy hova is menjünk. Ajánlottak barátok különböző helyeket, gondoltuk majd amerre sodor az élet, azt választjuk. Aztán kiderült, hogy az egyik hely amit dicsértek nekünk Chiang Maiban, ott mi voltunk látogatóban tavaly, mivel ott tanít az a szerzetesnő, akinél a mi Bhikkunink is tanult, a meditációs kertből. Már akkor elvarázsolt minket leírhatatlan nyugalmával és kedvességével, türelmével és tudásával, így nem volt kérdés, hogy oda megyünk. Írtunk kis e-mailt ahogy kellett, hogy mikor hogy érkeznénk, milyen célból, de nem jött válasz. Azt az infót kaptuk egyik barátunktól, hogy ha csak úgy odamegyünk is biztos kezdhetünk pár napon belül, ne aggódjunk, biztos sok levelet kapnak. Hát mi nem aggódtunk. Oly annyira, hogy 2 nappal a kezdés előttig nem jött válasz, így felhívtuk őket azért telefonon, hogy holnap érkeznénk Chiang Raiból (észak Thaiföldről), és másnap kezdenénk, rendben van, ugye? Hát nagyon nem volt rendben. Nem volt sem helyük, sem tanár a részünkre, aki koordinálta, segítette volna a 10 napos elvonulásunkat, és azt, hogy nem válaszolt a levelemre, elintézték egy Sorry-val.

Akkor hova vegyünk buszjegyet másnapra?

Újratervezés… Egyből hívtuk a medi kertes Bhikkuninkat, hogy mi történt, és hogy rendezne-e nekünk egy kis magán elvonulást hasonló körülményekkel, csak max tanár nélkül. Ekkor jött a csattanó: a tanárnő, akihez szerettünk volna menni Chiang Maiba, ott volt. Évente többször látogatja meg a medikertet, hogy kicsit természetközelibb környezetben pihenhessen, és 2017-ben nem sokkal előttünk jutott csak el hozzá, pár hétre. Az önkénteseknek már vezetett rövid, kis 3 napos csendes meditációt, és boldogan vállalta, hogy vezeti nekünk a 10 napos elvonulást.

Na de mi is történt velünk a 10 nap alatt? Mondhatnánk, hogy semmi, csak meditáltunk, riportra jártunk a tanárnőhöz, ettünk-ittunk, aludtunk egy keveset, és mindezt néha hidegvízes zuhanyzással tettük színesebbé, de belül ennél sokkal több zajlott.

Napi átlagban 10 órát sétáltunk és ültünk. Ez azt jelenti, hogy a 10 nap alatt közel 100 órát meditáltunk. Az első napi 8 óráról indulva, utolsó nap már 12 órát sikerült meditálni, egyes ülések és séták volt, hogy több, mint 1,5 óráig tartottak – mikor hogy bírtuk.

A sok meditációnak és a fantasztikus tanárnőnek köszönhetően, aki naponta tartotta bennünk a lelket és vezette, irányította mindenkinek személyre szabottan a 10 napot, röviden az alábbiakat tudjuk elmondani:

Megtapasztaltuk a 10 nap csendes meditáció alatt, hogy:
– 3 nap alatt a legkattogósabb agyú embereknek is kiürül a fejük és megérkezik helyére a nyugalom
– Túl lehet élni, sőt, meg is lehet szokni, hogy déli 12 után nem eszünk semmit
– Ki lehet bírni 10 napot elzárva a külvilágtól (tv, telefon, laptop, fényképező, könyv, egyéb hasonló cikkek és emberi kommunikáció nélkül)
– Rövid időre a legjobb barátunkat le lehet sértődés nélkül cserélni a stopperórára, hogy mérjük, mennyiket meditáltunk
– 3db, napon felmelegített fél literes palack elég egy kellemes, alapos tusoláshoz
– A hangyák köszönnek egymásnak, infót cserélnek minden alkalommal az „autópályájukon” (ami egy slag), ha szembe jönnek egymással
– A pók megszagolja annak a papucsát az ajtó előtt, aki kitette őt bentről
– Az átlátszó tetejű, felültöltős mosógép akár 10 percre is elvarázsol, ha relaxált állapotban vagy, és csak nézed, és nézed…
– Sokkal kreatívabb az agyunk mint gondoltuk: ha nagyon nem akar arra koncentrálni, mire kéne, bármibe képes kapaszkodni: így láttam a fűben való sétálómeditáción kívül a talajon mindenhol különféle alakzatokat, mintákat (a szoba linóleum mintájában, a terasz néhol felpattogzott festékében, az poros-kavicsos úton, a vízen lebegő házakat összekötő, néhol foltos átjáró lapján): néha nevettek, boldogok és pozitívak voltak, néha viszont gonoszak, nonfiguratívak, kitalált mesealakok.
– Sokkal könnyebb rendszeresen felkelni hajnali 3-kor mint otthon reggel 7:50-kor

Valamint megtanultuk a 10 napos elvonulás alatt, hogy:
– Sokkal nagyobb fájdalmat, sokkal tovább lehet tolerálni, mint azt elsőre, vagy akár sokadszorra gondolnánk
– Ha megtapasztaltunk egy extrém dolgot (unalom, fájdalom, türelmetlenség) és megtaláltuk benne azt, amitől szerethetővé, vagy legalább elviselhetővé válik, akkor utána már hasonló nagyságrendű dolog nem lesz extrém, ezáltal sokkal könnyebb lesz
– Ha valamit nagyon várunk, az később jön el, mivel sokkal lassabban telik az idő. Ezért inkább ne várjuk amit szeretnénk, hanem koncentráljunk a jelen pillanatra, és azt vesszük észre, hogy egyszer csak el is érkezett az, amit eredetileg annyira vártunk (ezt a pontot ajánljuk szeretett családunk figyelmébe )
– Hogyan figyeljük meg az érzéseinket, és hogyan kezeljük őket.
– Felesleges energiát, stresszt, aggódást, agyongondolkodást fordítani a jövő tervezésébe, mert bármelyik nap meghalhatunk. Éljünk a mában – de nem a mának. Legyünk jelen a jelen pillanatban, és nem a jövőben, múltban. Minden úgyis úgy alakul, ahogy annak lennie kell – pl. ahogy számunkra is összehozta az élet az általunk vágyott, legjobb tanát és a szeretett, lehető legjobb helyet a meditációhoz.