Love waterfall

A szállásunktól csupán néhány kilométert kellett motorozni, hogy eljussunk a Love waterfall névre hallgató vízeséshez. A parkolóból még másfél kilométer túrázás várt ránk az erdőben a folyó mentén, hogy megcsodálhassuk a vízesést.
Elég sok vízesést láttunk már, így már nem esik le csak úgy mindegyiktől az állunk, de ennek valahogy nagyon jó volt a hangulata, még ha nem is volt túl izmos a magasból lezúduló víz tömege. A vietnámi belföldi turisták eddig a pontig nem mutattak túl nagy érdeklődést irántunk, és már pont hiányoltuk a közös fotózkodást a helyi turistákkal, de itt már helyi kezdeményezésre elcsattant pár közös fotó

Nagyon hangulatos és kellemes az egész séta, és nem is túl megerőltető. Az folyó és a medre nagyon különleges volt a számunkra, annyira jól néz ki az egész: az aranybarna víz vörösre színezte a köveket! El is töltöttünk ott pár órácskát, és a fotózkodások után teljesen belemerültünk a természetbe!

Mennyország kapuja

A Love vízesés közelében van a Mennyország kapuja nevű kilátó, ahonnan lélegzetelállítóan fekszenek a lábunk alatt a hegyek, völgyek. Igaz, ehhez hozzájárul az elég kellemetlen és hideg szél is. Maga a kapu és környéke nem túl szép, mintha még csak építés alatt állna, de a kilátás mindenért kárpótolt.
A Mennyország kapuja mindenképp kihagyhatatlan állomás! Főleg úgy, hogy Fansipan hegycsúcsra se nem túráztunk fel (nagyon kemény menet, erre még nem gyúrtunk rá eléggé), se nem libegőztünk fel, mert a ködfátyolos időben nem ért meg nekünk fejenként 8.500Ft-ot, hogy talán látunk valamit mire felérünk, talán nem…

Ne maradj le

Iratkozz fel hírlevelünkre

Név(Kötelező)
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.