Nosztalgia, Romantika ideje van most. Persze szép sorban, csak a hasmenésből való kigyógyulás után, mert Jakartában utolsó este összeszedtünk valamit, és mostanra sikerült csak belőle kimászni.
Necces volt a jakartai reptérre kijutás is, de akkor vert le minket a víz igazán, mikor olvastuk a neten felszállás előtt, hogy a szigeten, ahova indultunk, a reptéri taxi nagyon drága, busz nincs, úgyhogy felszállás előtt ajánlott rendelni engedélyezett taxit a megadott számon, hogy csak harmadannyit fizessünk. Nagy nehezen fel is vették a telefont, de csak indonézül beszéltek folyamatosan.
Elmondtuk az előre betanult szöveget, hogy mikor, honnan és hova mennénk, megköszöntük, és reménykedtünk, hogy megértett belőle a diszpécser annyit, hogy küldenek egy kocsit, biztos ami biztos alapon. Megint sikerült egy olyan úti célt találni, ahova olyan sok külföldi jár, hogy csak mi voltunk fehér bőrűek az egész repülőn 
Landolás után, a korlátozott lehetőségeik miatt, szerettük volna elkerülni a bóklászást, szálláskeresést, de taxisunk nem jelent meg…
Szerencsére találtunk egy helyi buszt, ami kis alkudozás után, és így is ki tudja, hogy hányszoros áron, de elvitt minket arra a tengerpartra, ahol lakni terveztünk.
Amint írtuk az előző posztban, kértük, hogy ne mi találjuk meg a szállást, hanem megint egymást találjuk meg. Ez olyannyira bejött, hogy az angolul nem beszélő buszos leszervezett nekünk egy homestayt, anélkül, hogy kértük volna. Ez úgy nézett ki, hogy leparkolt a tengerparton a busz (amiben az utolsó fél órát csak mi ketten utaztuk), majd odajött hozzánk egy helyi pasas, és mondta nekünk a saját nyelvén, kicsit keverve az angollal, hogy elvisz minket a házába. Gondoltuk, menjünk hát, lesz ami lesz! Felpakolt kettőnket és a 2 nagy hátizsákunkat a robogójára, és elvitt minket a házához (útközben besegített a haverja is, hogy ne hárman nyomorogjunk egy motoron 😂). Lecuccoltunk a házánál, majd negyed óra múlva megjelent a főnök, vagyis az asszony, és megegyeztünk velük.
A buszról már figyelgettük a szigetet, épületeket, embereket, tengerpartot és mindent, amit csak látni lehetett, és első gondolatunk az volt, hogy ez a sziget kicsit olyan hangulatú, mint ahol az esküvőnket tartottuk 3 éve. Oda szerettünk volna menni mostani utazásunk alatt is, de a malária veszély, az internet teljes hiánya és egyéb okok miatt nem mentünk. A buszon egész út alatt belső vágyakozást éreztünk a cuki, rendezett, hangulatos házak iránt, hogy de jó lenne egy ilyenben lakni! És mivel homestayt kerestünk és kaptunk, ez most meg is valósult.
Igaz, elég éles váltás, mondhatni, hogy a másik véglet a nagyon vidéki hangulatba, igazi indonéz stílusú, vörös hidegvizes zuhanyos és leöntös-guggolós wc-s házikóba költözni a 45. emeleti 4*-os hotelszoba után. Mivel szeretünk a helyiek életébe belefolyni, tanulni a nyelvet, ez így tökéletes, hogy egy hónapig velük élünk egy házban úgy, mint ők… A nyelvtanulást nagyban megkönnyíti az, hogy nem igazán beszélnek angolul, mondhatni egyáltalán nem Külön előny, hogy mi is használhatjuk a konyhát, és reggelit is kapunk, méghozzá azt, amit kérünk
Már van egy szuper kis mocink is egy egész hónapra, úgyhogy igyekszünk majd nektek is bemutatni, hogy merre járunk, mert a szigeten és környékén bőven akad szép hely, látnivaló.