Hihetetlen, hogy néha tényleg milyen kicsinek érezzük a világot! Alig egy napja voltunk a szigeten, és a helyi kisboltban ismerősökre bukkantunk

Egy francia nyugdíjas házaspár, Bernard és Carol, akiket még a legelső ázsiai utunk alatt ismertünk meg 4 éve, egy olyan Indonéz kis szigeten, ahol össz-vissz 2 szállás lehetőség volt. És most, itt, Koh Kood-on futottunk újra össze, teljesen véletlenül. Bernard, azóta is meséli mindenkinek ezt a hihetetlen újra találkozást, amikor épp velük vagyunk, és valószínű, hogy akkor is, mikor nem vagyunk velük, mert már mindenki ismer minket! Azt mondták, nyugodtan szólítsuk őket Papának és Mamának. Nagyon aranyosak!

Megtudtuk tőlük, hogy az utóbbi 4 évben mindig itt “vészelik át” az európai telet, ezt lett a téli otthonuk. Teljesen meg is értjük, hogy miért pont erre a szigetre esett a választásuk, annyira tökéletes!

Egy nagyon szép, közvetlen tengerparti resort-ban laknak, ahova meg is hívtak bennünket tegnap vacsorára. Épp BBQ est volt, így azt süttettünk, amit csak akartunk Mi egy frissen fogott, szép nagy fekete sügért választottunk. Hát nem csalódtunk! Az egyik legfinomabb hal, amit eddig kóstoltunk!
Vacsi után még egy kicsit dumcsiztunk, aztán a papának fellőtték a pizsit, mert másnap reggel korán kel, minden reggel tintahalra horgászik a személyzettel a resort kb 100m hosszú mólójának a végéből.

Nagyon hálásak vagyunk a “sorsnak“, hogy ilyen élményekkel is gazdagít bennünket, és francia papa-mamának is, a tegnapi mennyei vacsoráért és a kedves társaságukért…

Ne maradj le

Iratkozz fel hírlevelünkre

Név(Kötelező)
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.