Egyik legnagyobb, hanem az egyetlen látványosság Sukhothaiban a Historical Park, mely nem véletlenül az UNESCO világörökség része. Ez az óvárosi részben található, ami egy 15percre van az újvárostól, ahol mi laktunk, egy szó szerint fapados, körbe nyitott kis mini teherautóval, ami itt helyben az egyetlen tömegközlekedési eszköz.

Hétvégén egy napot rászántunk, hogy bejárjuk azt a részt. Elég nagy területen fekszik, így az érkezőknek egyből bicajt kínálnak, de mi inkább maradtunk a sétánál. Csodálatos ősi romok között töltöttük a napot, melyet a száraz évszak közepét jelző, már kevésbé zöld és buja természet ölel körül. Grátiszként kaptuk, hogy épp thai nemzeti ünnep volt ami miatt nagy ünnepség volt a park területén, és aznap több templomban is. Így sok árus és bicajozó gyerek töltötte meg élettel a parkot, valamint kisebb rendezvények helyszínéül is szolgált, amiből természetesen nem értettünk semmit

A feljegyzések szerint a khmerek éltek itt, míg az északi thai királyok el nem űzték őket, hogy megalapítsák az első thai fővárost 1238-ban, amely a főváros is maradt 120 évig. A 13. és a 14. században az első Sziámi Királyság központja volt. Itt alakult ki az úgynevezett „szukhotaj stílus”, egy olyan művészeti és építészeti irányzat ami az erőteljes khmer befolyás jellegzetességeit ötvözte a helyi díszítőelemekkel. A település megőrizte erődítményeinek nagy részét, a városközpontban fennmaradt épületek jelentős része a thai építészet kezdeti szakaszából származik.

Ne maradj le

Iratkozz fel hírlevelünkre

Név(Kötelező)
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.