Bármerre is járunk, ha útba esik egy jó kis piac akkor ott biztos megállunk, és szétnézünk 
Itt őszinte életképeket látni, nem megjátszott mosolyokat, vagy néha a turisták lenyúlásához használt kis trükköket. Nem hogy drágábban adnának valamit, mint a helyieknek, még kóstolót kínálnak abból, amit még sosem ettünk. Nem húzzák a szájukat, ha nem vásárolunk, és velünk nevetnek, hogy milyen képet vágunk, ha új dolgot kóstoltunk, és épp nem ízlik.
Mivel ez nem turistapiac, nem kiabálnak, hogy vegyünk valamit vagy csak menjünk, kóstoljuk meg azt a gyümölcsöt, amit majdnem minden nap eszünk, mert nem ma érkeztünk. Itt kedvesen köszönnek, integetnek, és ha kialakul a szemkontaktus, az egyik féltől biztosan elcsattan egy mosoly, amit a másik fél akaratlanul is viszonoz.
A piacon mindent kapni, ami a helyieknek a főzéshez és a mindennapjaikhoz szükségesés. Néha csak találgatunk, hogy ez vagy az mi lehet, vajon mi készül belőle, és ettünk-e már valamit, amiről nem tudtuk, hogy ebből készült? 😀
Van ám hátránya is annak, hogy nem turistapiac: van egy hátsó rész, ahova összegyűjtik a sok szemetet, a bio és mindenféle hulladékot, és külföldi orral arra járva iszonyatosan büdös…
Ilyen tehát egy igazi indonéz helyi piac, és mi így szeretjük! :)