Egy véletlen során kerültünk Boszniába. Budvából, Montenegróból indultunk volna hazafelé, és akkor esett le a tantusz: valóban mehetnénk Bosznián keresztül, nem pedig úgy, ahogy jöttünk, azaz Szerbián keresztül. Hát persze, ez elég PeNi-s húzás lenne, megnézni még egy csodás országot, azon belül pedig – egy kis kerülővel – Mostar környékét, így mivel mindenkinek tetszett ez a verzió, arra mentünk.

Sok szépet hallottunk Mostar városról, ami az egyik nevezetességéről, az “Öreg hídról” kapta a nevét (szerbül). Ez a régió a boszniai horvátok kulturális és politikai központja, és hiába gondolnánk, hogy biztos jól kijönnek annak ellenére, hogy a város etnikailag ennyire megosztott, sajnos nem egészen így van. Még mindig külön egyetemük és focicsapatuk van a bosnyákoknak és a horvátoknak…

Egy-két óra alatt bejártuk a Neretva folyó két oldalán azokat a hangulatos kis utcácskákat, ahol a középkori oszmán épületek átalakultak kis bazárokká. Pont szemtanúi lehettünk a híd fő attrakciójának is: 1-1 helyi hosszú ideig eteti a népet, hogy leugrik a hídról a folyóba, de ezt csak akkor teszi meg, ha elég pénz összegyűlt a turistáktól. Mikor megérkeztünk, emberünk már a korláton kívül állt, és akkor ugrott le, mikor már bejártuk a környéket, és visszafelé sétáltunk. A turisták megállnak, alig lehet átmenni a hídon, mindenki várja, hogy végre leugorjon, és van, aki le is marad róla, mert tényleg nem ‘őrültködnek óránként… Mi pont szerencsések voltunk! Durva volt élőben látni, de ugrani azért még brutálisabb lehet!

A gyönyörű helyen kívül még egy dologról muszáj beszélni, ez pedig a bosnyák konyha. Nem is sejtettük, hogy az itthoninál jóval olcsóbb árakon, 2-3x nagyobb tálakat lehet kapni. Ezeket persze csak az vállalja be, aki nagy önfegyelemmel van megáldva, ugyanis képtelenség abbahagyni az evést, annyira csodálatosak az ízek, túlzás nélkül mennyei finom minden!!! A kiszolgálás is páratlan, ilyen kedvességgel talán még Balin sem találkoztunk! Ha csak egy 2-3fős bosnyák sült tálra is, de egyszer még mindenképp visszajövünk ide!

Egy negatívumot tudunk csak Mostar számlájára írni: iszonyat turistás!!! Ekkora zsúfoltságot, mint ami itt volt, utoljára talán a bangkoki piacon láttunk! Kicsit rontotta a hangulatot, főleg, hogy elképesztő volt a hőség is, és tyúklépésben lehetett csak haladni… Úgyhogy megtapasztaltuk a saját bőrünkön azt is, hogy mit jelent az, hogy Mostar Bosznia legmelegebb városa (nyáron akár 45°C is lehet!). Ennyi szerintünk azért nem volt, mert akkor biztos tovább meghagytuk volna az élményt egy másik alkalomra, de 33-35°C simán volt akkor is…

Jó döntés volt erre hazamenni, mert  egyáltalán nem csalódtunk! Nagyon gyönyörű város, mindenképp érdemes megnézni! 🙂

Ne maradj le

Iratkozz fel hírlevelünkre

Név(Kötelező)
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.