IRÁNY AZ ALBÁN TENGERPART!
Utazásunkat talán ezen a ponton lehet kettéválasztani a korábbi túrázós, városnézős részre, és a most kezdetét vevő tengerpartos, relaxálós részre.
Mielőtt elbúcsúztunk volna Berat városától, még azért benyomtunk egy jóféle pizzát a kedvenc helyünkön. Juli barátunkkal együtt mentünk ki a buszpályaudvarra, mert ő is épp utazott tovább.
Eindultunk a tenger felé, ahova több órás busz út vezetett. Saranda volt az úti célunk, ahova Gjirokastrán keresztül vezetett az út. Itt sajnos már nem volt időnk megállni, így ez a következő látogatásra marad. 🙂
Sarandában egy Hostelben szálltunk meg, mégpedig Tommy bácsiét választottuk. Ez volt az első “hostelezésünk”, és nagyon jó élményeket kaptunk tőle. Fél órával érkeztünk előbb mint ahogy azt előtte megbeszéltük, de Tommy már lent várt minket a kapuban 🙂 3 éjszakát töltöttünk nála, mindig nagyon segítőkész volt és minden második mondata a “No Problem” volt 🙂
Első strandolós napunkon felkerestük Ksmalit, az Albán Bora Borát. A part elég szépnek mondható, a víz kristálytiszta, viszont nagyon durva turista tömeg terült el rajta, ezért nem szerettük annyira.
A második strandos napunkat Tommy ajánlásának köszönhetően Saranda egyik legszebb standján töltöttük, ahol turista is alig volt. Ez már jobban tetszett, viszont ezen a napon az időnk nem volt olyan jó mint előző nap, a tenger nagyon hullámzott és a víz sem volt túl meleg, de maximálisan kiélveztük. Velünk szemben Korfu szigete, ami felett épp vihar tombolt, de ezt mi szerencsére megúsztuk.
Sarandában az esti élet elég nyüzsgős, rengeteg étteremmel és árussal. Pont elég is volt nekünk ez a két teljes nap itt, úgyhogy következő nap reggeli után tovább is álltunk ebből a turista paradicsomból.
Tommy kérdezte tőlünk, hogy mi a továbbiakban a tervünk. Elmondtuk neki, hogy a Gjipe Beachre szeretnénk eljutni ahol el is töltenénk egy éjszakát a kis sátrunkban. Kikísért minket a buszhoz, megmondta, hogy melyik oldalra üljünk a buszon, ahonnan szép lesz a kilátás, a buszsofőrnek pedig, hogy hol tegyen ki minket, mivel ahol le kellett szállnunk, ott nem volt buszmegálló.
Gjipe Beach egyik szépségét az adja, hogy autóval elég nehezen megközelíthető, így csak gyalogosan vagy hajóval lehet oda eljutni, ebből kifolyólag nagyon kevés emberre találkoztunk. Mi a gyalogos megközelítést választottuk, így a busztól még várt ránk 4km-es túra a célig, aminek az utolsó szakaszában le kellett ereszkedni a hegyről tengerszintig…
Miután megérkeztünk a kiszemelt helyre, tábort vertünk és megkezdtük a környék felfedezését. Két napot töltöttünk ezen a parton. Rég nem láttunk annyi csillagot, mint azon az egy éjszakán, igazán gyönyörű volt!
IRÁNY MACEÓNIA!
Kora délután indultunk innen tovább, mert a következő úti célunk Vlore volt, és másnap hajnalban az onnan induló vonattal szerettünk volna továbbmenni nyugatra.
Miközben sétáltunk ki a főúthoz, megpróbáltunk lestoppolni egy autót, és az első meg is állt nekünk. 🙂 Egy nagyon szimpatikus Albán család volt – Noel és szülei. A házaspár nem beszélt angolul, csak a kisfiuk tolmácsolásával tudtunk velük pár szót váltani 🙂
Út közben kiderült, hogy pont abba a városban laknak ahova mi is tartottunk, pedig az még 90km-re volt attól a ponttól ahol lestoppultuk. Micsoda véletlen ez is! 🙂
Nagyon kedvesek és aranyosak voltak, még a a kedvenc éttermükbe is elvittek minket, amit egy helyi család üzemeltetett egy patak partján, és pont útba esett. Vacsiztunk együtt egy jót, többek közt frissen fogott pisztrángot, frissen vágott fiatal csirkét, borral kísérve. Itt nincs zéró tolerancia!
Egészen a korábban lefoglalt szállásunkig vittek minket, mivel kiderült, hogy majdnem ők is ebben az utcában laknak. Mivel nem volt egyszerű megtalálni a hotelt ( nem volt kitáblázva, kiírva a kapura, falra, sehova!) a végén már invitáltak minket, hogy aludjunk náluk, de végül meglett – elkérték a tulaj számát, és felhívták nekünk, hogy kihívják értünk az utcára 😀
Mivel Noelék helyiek voltak, megérdeklődtük náluk a másnap hajnalban induló vonatot, hogy ne reggel kelljen keresgélni az állomást, de azt mondták, hogy szerintük az nem jár… vagy, ha mégis, akkor kb. 100km-t tesz meg 6 óra alatt. 😀 Így maradt a busz a továbbutazáshoz.
Szerencsére a szállásunk nem volt messze a buszpályaudvartól. Délelőtt kisétáltunk és megkerestük az Elbasanba induló buszt egy kis gyógyszertárba tett kitérő után, ahol megtudtuk, hogy Albániában darabra árulják a gyógyszert, annyit adnak, és annyit fizetsz, amennyire szükséged van, vagy amennyit kérsz. Nincs pocsékolás!
Erre a napra már az volt a célunk, hogy elhagyjuk Albániát, és estére átérjük Macedóniába, az Ohridi tóhoz. Elbasanig elég sima utunk volt, innen viszont már nem volt annyira egyszerű, ugyanis nem igazán találtunk olyan buszt ami a nekünk megfelelő irányba menne. Hosszas keresgélés és érdeklődés utána egy helyi öreg fazon mutatta, hogy kövessük és elvitt minket a minibuszához, majd mutatta, hogy szálljunk fel, mert nemsokára indul.
Persze még ő sem a határhoz visz, csak egy ahhoz közeli faluba, de legalább már ezzel is beljebb vagyunk. Indulás előtt még gyorsan berendeltünk egy pizzát a parkoló kis busz melletti pizzériából. Már mindenki azt várta a buszon, hogy a mi pizzánk elkészüljön, és indulhassunk, de így is mindenki kedves volt 🙂
A megbeszélt helyen kirakott minket az öreg, majd intézte is nekünk a további fuvart: átszálltunk egy másik buszra, és utaztunk is tovább. A határhoz legközelebbi ponton szálltunk le a buszról, ahonnan még kb 5 km-t kellett volna sétálnunk, de szerencsére pont várt ott egy taxis, aki hosszas alkudozás után szívesen elvitt minket az Albán-Macedón határig a maradék Albán pénzünkért, ahol átkelés előtt elfogyasztottuk a pizzánkat 🙂
Miközben sétáltunk a határátkelő felé, az üres pizzás dobozra írtuk a következő úti célunkat a határ utáni stoppoláshoz. Ezt meglátta egy lengyel srác a kocsijából miközben álltak a sorban a határ átkelésre várva, és odaszólt nekünk, hogy a határ túloldalán felvesznek minket, ha addig nem találunk mást.
Úgyhogy mi átsétáltunk az üres pizzás dobozzal a kezünkben a határon és megvártuk őket. Nem is olyan sokára megjöttek és velük utaztunk tovább. Ketten voltak, így még pont befértünk a sok cuccuk mellé. Pont ők is az Ohridi-tóhoz igyekeztek fürdeni egyet, így innen már sínen voltunk.
A tónál ajánlottak nekünk helyet a hegy tetején, ahol a sátrunkat felállíthatjuk, mivel már volt nekik itt korábbról tapasztalatuk. A fürdőzés után ők mentek is tovább Szkopjéba, mert ott valami buliba volt jelenésük, de mivel másnap indulnak haza Budapesten keresztül, így megbeszéltük velük, hogy a vonat helyett inkább velük tartanánk, amibe persze, hogy egyből belementek! Csak annyit kértek, hogy másnap fél 1-re valahogy érjünk mi is Szkopjéba, mert onnan akkor szeretnének indulni…
Az éjszakánkat egy sziklafal tetején töltöttük a kis sátrunkban. Mind közül itt volt a legkényelmetlenebb aludni, a szikla az nagyon kemény! 😀
Másnap reggel összecuccoltunk és elindultunk az autópálya felé, hogy lestoppoljunk egy autót ami majd elvisz minket Szkopjéba, lehetőleg még a megbeszélt időpont előtt. Egy benzinkút után álltunk ki stoppolni és talán 10 percet kellett várnunk, hogy megálljon valaki. A srác aki felvett pont Szkopjéba ment, és ő is nagyon kedves volt velünk. Még internetet is kaptunk tőle, hogy meg tudjuk üzenni a lengyel srácoknak, hogy úton vagyunk. Közel három óra volt az út mire megérkeztünk Szkopjéba, de pont időben odaértünk a megbeszélt helyszínre.
Persze a lengyel srácok sehol! Vártunk rájuk még fél órát, aztán csalódottan elindultunk az autópálya felé, hogy stoppoljunk valakit aki majd elvisz Belgrádba, mert onnan már volt vonatjegünk Budapestre.
Egy órás sétával kiértünk egy forgalmasabb úthoz ahol elkezdtünk stoppolni, de közel fél óráig semmi eredmény, így elindulunk még kintebb. Egyszer csak olyat láttunk, hogy nem akartunk hinni a szemünknek!
Ki fut velünk szemben? Az egyik lengyel srác! Hirtelen nem értettük, hogy mi van. Sorba kérte a bocsánatokat, hogy elkéstek, de pont erre jártak amikor megláttak minket az útról, és egy gyors kaja után indulhatnánk együtt Pestre. 🙂 Ez már kb a 12. “véletlen”! Természetesen csatlakoztunk hozzájuk, beültünk ebédelni az indulás előtt, aztán nekivágtunk a hosszú és fárasztó útnak.
Minden tiszteletünk Cezary-nak, hogy így egyben lenyomta ezt a végtelennek tűnő utat és épségben hazahozott minket! Mivel hajnalban érkeztünk meg, megkértük a srácokat, hogy aludjanak nálunk és pihenjék ki magukat mielőtt tovább mennének. Sokáig nem kellett győzködni őket és ők is legalább olyan hálásak voltak ezért, mint mi a fuvarért.
Nemhiába, “Lengyel-Magyar két jóbarát”
AZ ALBÁN UTAZÁSUNK SORÁN KB. 3000KM-T TETTÜNK MEG.
A térképen bejelöltük az útvonat, amin haladtunk:
Kiszámoltuk azt is, hogy az alább felsorolt járműveket milyen arányban használtuk a teljes út alatt:
🚅 Vonat: 23,5%
🚢 Hajó: 1,7%
🚌 Busz: 17%
🚚 Furgon: 15%
🚕 Taxi: 1,5 %
🚓 Rendőrautó: 0,14% 😄
👍 Autóstop: 38,4%
🐾 Gyalog: 2,8%
Kiemelt köszönet jár még Jani haverjának,
aki bármikor a segítségünkre volt az utunk alatt,
amikor csak szükségünk volt rá.
