Ez a nap is eljött. Elundultunk eddigi legnagyobb utunkon, ùj fejezetet nyitottunk èletünkben.

Hàtunk mögött hagytuk a megszokott hètköznapokat, a biztosat, a tàrsadalmi elvàràsokat, a tàrgyakhoz valò ragaszkodàst ès karrierèpìtèst. Csalàdunk, baràtaink tàmogatàsàra, egymàsba vetett bizalmunkra, szerelmünkre, ès hitünkre, szerencsènkre tàmaszkodva, önmagunk komfortzònàjàn tùllèpve, 1—1 hátizsákkal ùtnak indultunk, most egy kicsit hosszabb idõre… Egészen pontosan 7 hónapra!

Az elindulás nem volt teljesen zökkenőmentes, de a lényeg, hogy végre megléptük! 🙂

Nagyon sok fontos elintézni valónk maradt az utolsó pillanatokra, mint munkahelyi dolgok, cégeladás, lakás, értékek biztos helyen tudása, kocsi, stb., és a végén adódtak még olyan dolgok is, amik végül nem készültek el az indulásunkig, pl.: VISA bankkártya, biztosítási kötvény, az útra rendelt hasznos termékek, valamint több lezáratlan ügyet is hagytunk magunk után, amik intézéséhez jól átgondolva meghatalmazottakat bíztunk meg.

Szerencsénkre kedves ismerőseink 1 hónappal később utaztak Bangkokba, és voltak olyan jó fejek, hogy utánunk hozták az otthon marad, már elkészült és megérkezett dolgokat. Együtt töltöttünk velük egy napot, amit a jól megérdemelt CHang sörrel zártunk. Köszi Niki és Peti, hatalmas segítség volt! 🙂

Madrid

Utunk első állomása Madridba vezetett Koppenhágán keresztül, mivel onnan jóval messzebb van Bangkok mint Budapestről 😀 Na jó, nem ezért, hanem a low-budget és a szigorúan vett elveink miatt, hogy mi akkor is 100.000ft alatt járjuk meg oda-vissza Budapestről Ázsiát- Ezért úgy gondoltuk, nekünk megéri előbb az ellenkező irányba utazni, főleg, hogy most már mi osztjuk be az időnket.

A spórolásnak köszönhetően volt szerencsénk 3 napot eltölteni Madridban és amennyire időnk engedte, be is jártuk a számunkra legérdekesebbnek ítélt nevezetességeket, parkokat – mind ezt gyalog. Ezt köszönhettük annak, hogy a város szívében laktunk, egy magyar származású hegedűművész hölgynél, Katinál, akinek még egyszer köszönjük a vendégszeretetét! Mivel szállásadónk lakótársa is hegedűművész és gyakorolni azért néha kell, így reggelente élő hegedűjátékra ébredtünk. Sokkal kellemesebb, mint az ébresztőre kelni!

A nagy távolság miatt csak egyszer vetemedtünk a metró használatára, de akkor is olyan szerencsénk volt, hogy ahogy nyomkodtuk a jegyautomatát, egyszer csak kiadott 3€-t minden ok nélkül. NYERTÜNK! Egy ingyen metró utat. Így azért szívesebben utazik metróval az ember 😉

Felfedeztünk pár tapas bárt, ahol a kért sör vagy bor mellé étvágy-, és szomjkeltőnek 1-1 tál különféle frissen főtt-sült ételt szolgálnak fel, így volt alkalmunk többféle helyi ételt kóstolni.
A nagyobb parkokat is bejártuk, nagyon szépek.

Nagyon köszönjük Katalinnak, hogy szállást adott nekünk, hozzájárulva ezzel utunkhoz.

Nekünk jobban tetszett mint Barcelona, de lássunk akkor pár fotót és a várost és élményeinket bemutató kis videónkat:

Ne maradj le

Iratkozz fel hírlevelünkre

Név(Kötelező)
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.