Thaiföld, Ao Nang – dzsungeltúra

Khao Ngon Nak Nemzeti Park

Nagyon szerettük volna megnézni azt a helyet, ahol olyan kép készül, hogy a felhők felett kilóg a semmi fölé egy darab szikla, és azon lehet fotózkodni, olyan jó mókának tűnt…

Kiderítettük, hogy melyik nemzeti parkban van, és motorunkkal célba is vettük. Nem gondoltuk, hogy az Isten háta mögött van, és onnan is csak több órás dzsungeltúrával lehet csak eljutni a kiszemelt pontra, így Peti ezt egy flipflop papucsban tette meg. Nagyon kemény menet volt, iszonyat melegben és párában kellett jó tempót tartani a kemény emelkedőn, ha még világosban vissza akartunk érni a civilizációba. Félúton egy trópusi eső is telibe kapott minket, és igaz, hogy jó, hogy nálunk volt a nadrágos-pulcsis esőruhánk, de olyan meleg volt benne, hogy jobban esett volna szétázni.

Mikor felértünk, teljesen elkeseredtünk, hogy hiába tettük meg ezt a kemény túrát, mindent szürke köd borítot, és semmit sem lehettt látni egyátalán. Annyira elfáradtunk, hogy leültünk megpihenni. Nem volt sok idő, de ennyi épp elég volt, hogy az eső után felszálljon a köd, és kitisztuljon alattunk minden. Ekkor már egyértelmű volt, hogy megért mindent ez a látvány, mert lélegzetelállító volt!!! Beszéljenek a képek inkább! 🙂

Ne maradj le

Iratkozz fel hírlevelünkre

Név(Kötelező)
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.