Lemotoroztunk a sziget déli részére, hogy felmásszunk a Batu Baginda-ra, majd strandoljunk egyet azon a részen is.
Másfél óra motorozás után ott is voltunk a hegy mellett a főúton, de hiába jó barátunk a GPS, hirtelen nem találtuk, hogy hol kell letérni az útról oda, ahol a felfelé vezető út van. Megálltunk az út szélén, hogy megnézzük, más térképen jelölve van-e. Nem telt el fél perc és egy lány jelent meg a semmiből motorral. Megállt mellettünk és kérdezte, hogy hova megyünk – persze egy szót nem beszélt angolul 
. Mutattuk neki a hegytetőt, hogy oda fel szeretnénk menni. Erre ő intett, hogy kövessük. Hát, mi követtük is, és elvitt ahhoz az ösvényhez, ami a csúcsra vezetett.
Leparkolta a motort, és jelezte, hogy kövessük. Az lett a vége, hogy felmászott velünk egész a csúcsig 
Ott egy kicsit megpihentünk, bevetettük az indonéz nyelvtudásunkat és próbáltunk kicsit beszélgetni vele két fotó között. A nevét is megtudtuk, Epia. Leereszkedtünk, visszamentünk a motorhoz, és épp el akartunk volna köszönni, megköszönni a segítségét, amikor azt kérdezte, hogy akarunk-e szép strandot látni. És mivel mi akartunk, a következő posztban folytatódik a történet…