Balin sok templom található, de sokak szerint a Pura Luhur Uluwatu, azaz az egyszerűen csak Uluwatuként emlegetett templom a legszebb. Ezzel mi nem értünk egyet, na de lássuk, miért!

Így fogadja Uluwatu a látogatókat

A templomot Bali szigetének a délnyugati partjára építették, hogy abból az irányból védelmezze a szigetet a gonosz démonoktól. De arra nem gondoltak, hogy ki védelmezi az ide látogatókat a pofátlan makákóktól?! Balin sok a majom, nem kell messzire menni a szigeten, hogy lássunk egyet, de itt kifejezetten szemtelenek. Fel voltunk készülve erre, ismertük már őket elég jól, de nem gondoltunk mindenre. Leparkoltuk a mocit a parkolóban, levettem a bukósisakot, és egy laza mozdulattal feltoltam a napszemcsit a fejem tetejére (Niki).

Az érkezés nulladik pillanatában még nem jutott eszünkbe, hogy főként itt, a hatalmas parkoló közepén, ahol senki sincs a környéken, itt kell a legelővigyázatosabbnak lennünk a kis tolvajokkal. Nem telt el két másodperc, már ugrott is a fáról a vállamra az egyik jól megtermett makákó, majd ahogy érkezett, már ment is tovább szinte megállás nélkül a napszemüvegemmel. Mérges voltam, de nem rá, hanem magamra, mert tudtuk, hogy itt kifejezetten enyves kezűek a majmok, és mégis sikerült palira venniük minket.

Ekkor jön általában a trükk, megjelenik egy helyi ember, és egy tenyérnyi zacskó rágcsát kínál a majomnak a zsákmányért cserébe. Ha sikeres az üzlet, akkor a bolti ár 2-3-szorosát kéri el a segítségért. A mérgesség még nem múlt el ekkora, így a hálánkat felháborodás váltotta fel, hogy azért ne vágjon már át minket! Tudjuk, hogy mennyibe kerül ez a csemege a 20 méterre lévő kisboltban, ahonnan az ember is kisétált. Így rátettünk még egy kicsit az eredeti árra, és azt nyomtuk a kezébe, hogy akkor így mindenki elégedett lehet.

Mit is nyújt Uluwatu?

Gondolhatod, hogy ezek után milyen előítélettel indultunk befelé! Tudtuk, durva invázió lesz, hiába nincs rajtunk sapka, ékszer, és a táskánkban sem lapul se kaja, se innivaló. Nem szeretjük az itteni majmokat, mert nagyon agresszívek tudnak lenni. Hozzáértés nélkül nehéz nyugodt lelkiismerettel csak elsétálni mellettük, mert simán megkapnak, ha olyan kedvükben vannak.

Maga a templom területe nagyon szép, sőt, gyönyörű! Főként amiatt, hogy a hatalmas magas szikla szélén sétálgathatunk és csodálhatjuk meg a Balit védelmező templomot. Óriási élmény, hogy mellettünk a mélyben, a vízben óriás teknősök úszkálnak, és az óriási hullámok még fentről is hatalmasak.

Uluwatu az új kedvenc?

Mindezeket összevetve azt kell mondanunk, Uluwatu valóban csodaszép. Ezek ellenére a makákók miatti “stressz” és “folytonos figyelem” miatt nekünk Balin még mindig a Pura Luhur Batukaru a kedvenc templomunk.

Ne maradj le

Iratkozz fel hírlevelünkre

Név(Kötelező)
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.