Fél éves ázsiai utazásunkból nem akartunk egyből visszatérni az európai valóságba. Nem szerettünk volna hirtelen, a szélsőségesen olcsó és kedves, pozitív országból a kicsit depis és más árfekvésű országba érkezzünk, hanem legyen egy kis átvezetés. Ebből a célból Törökországot választottuk, azon belül is Isztambult. Úgy gondoltuk, tökéletes átvezetés lesz, ha eltöltünk egy-két hetet ebben eurázsiai országban. Azt azért megjegyezném, hogy nem szándékosan vettük így a repjegyet, hanem így jött ki olyan “olcsóra” az ázsiai retúrjegy, amire azt mondtuk, igen az nekünk egy jó ár, hogy ide érkezett vissza. Szóval ez a kellemeset a hasznossal kategória 😉
Itt már nem hátizsákos utazók voltunk, hanem nagybőröndösök, akik mikor megtudták, milyen olcsón lehet Törökországban jó minőségű ruhákat venni, kétségbe estek, hogy mennyibe fog fájni a török légitársaságnál a poggyász méretének növelése!
Lássuk, mi is történt velünk Isztambulban ez alatt a szűk 2 hét alatt, a munkán kívül!
Megnéztünk a főbb nevezetességet
Ahogy munkánk és időnk engedte, jöttünk-mentünk a városban mindenfelé, hogy minél több mindent lássunk ebből a csodás városból.
Sokat róttuk a piacos utcákat, a Boszporusz partját, a Márvány-tenger partját, a török Váci utcát. Megnéztük a Hagia Sophiát, a Topkapi Palotát, a Kék Moszkot, Ahmed szultán mecsetjét, a Nagy Bazárt, a Taksim teret és a távolból a Szűz tornyot is. Mindegyik gyönyörű a maga módján, nem hagytuk volna ki egyiket sem 🙂
Ingyen taxiztunk
Hulla fáradtak voltunk, mikor megérkeztünk a reptérre. Ehhez hozzájön még az is, hogy itt nem taxival, hanem tömegközlekedéssel akartunk elmenni a lefoglalt szállásunkra, így a csomagjainkat, amik ekkor már fejenként 1-1 kb 15kg-is hátizsák és 1-1 óriási sporttáskaszerűség volt, magunk kellett cipelni. A földön húzva vonszoltuk ki őket a reptéről, be a metróba, majd átszálláskor is… Olyan szerencsétlenek voltunk, hogy egy csaj a metróban kiszúrta a béna turistákat, és megszánt minket. Mikor leszálltunk, odajött, hogy segít cipelni, megfogja az egyik fülét! Nagyon megörültem, mert nem tűnt veszélyesnek, sőt, teljesen szimpatikus volt. És ezt az érzést tudta még fokozni! Mikor kiderült, hogy egy irányba megyünk, akkor felajánlotta, hogy menjünk vele, mert ő taxizik, és akkor arra viteti magát, hogy ki tudjanak rakni minket a szállásnál!!! Elképesztő! És ha mindez nem lenne elég, a szállást nem igazán találtuk, ott álltunk a jó utcában, a megadott házszám előtt, de se tábla, se csengő, semmi… egyből elkérte a tulaj számát, és felhívta nekünk a tulajt, hogy megjöttünk, engedjen be 🙂 Szerettünk volna valamit fizetni, vagy legalább elkérni az elérhetőségét, de nem tudtuk, így csak egy ismeretlen segítő török angyal marad…
Bedőltünk a hamis szállásértékelésnek
Mikor lejött értünk a szállás tulaja, nagyon megörültünk, végre mehetünk aludni. Ekkor még nem tudtuk, mi is vár ránk pontosan. Vagyis, pont hogy azt hittük, hogy tudjuk, csak aztán kiderült, hogy mégsem.
Sokkal kisebb és jóval egyszerűbb volt a szállás, mint a képeken, ahol még konyha, kis terasz is volt. Volt itt is, csak épp nem úgy: át kellett menni az út túloldalára, és abban a házban lehetett használni a konyhát és a kis teraszt… Ráadásul a vízforraló a tv tetején működött csak, mert ott volt csak konnektor, a forralónak pedig nem ért le a zsinórja se az ágyig se az asztalig, a földig meg pláne nem…
A konyha higiéniájával másnap szembesültünk csak, mikor világosban szétnéztünk. Tészta volt a plafonra száradva, jégbe fagyott csomagolás nélküli csirkecomb volt a fagyóban, a gyújtó pedig, amivel be lehetett gyújtani a tűzhelyt, egy öngyújtónak kiszerelt begyújtó része volt, ami csak a szikrát adja…
Elkészült Peti első műraszta haja
Az elmúlt 7 hónapban szorgosan növesztette Peti a haját, de valahogy hiába gumizta össze, a kis kunkorok miatt mindig bozótos volt. Ekkor jött neki az Isteni sugallat: csináljam már meg neki a haját műrasztára, vegyünk fonalat, és hosszabbítsam meg neki, mint az afroknak van.
Természetesen felkutattuk a megfelelő “iplik”, azaz fonálboltot, bevásároltunk fekete és pár kiegészítő színből, és youtube segítségével jó pár nap alatt, részleteiben elkészült a remekemű 😀
Keményen alkudoztunk, ahogy illik
Olvastuk, hogy nagy hagyománya van a törököknél az alkudozásnak. Gondoltuk, ez tök jó, mert jó képességeink vannak ilyen téren, Ázsiában volt időnk bőven kifejleszteni. Mivel sál és kendő mániás vagyok, betértünk egy sálboltba egyből az első napokon, hogy átéljük a kihagyhatatlan török stílusú alkudozást. Hamar hozták az ingyen kóstoló alma teát, török teát, hogy amíg tűz forró, úgysem szabadulunk, alkudozhatunk nyugodtan.
Ez eladók stílusa a következő: becsalogat, hogy nem kell venni semmit, csak nézd meg, mi mindene van, nem kerül pénzbe. Csak a boltban, ahonnan már nem szabadulsz üres kézzel 😀 Nagy művészek, nekünk nagyon tetszett, mert nem voltak erőszakosak, elegánsan, jó üzleti érzékkel csinálták alkalmazták a kis alkudozási fortélyaikat. Sokszor úgy próbáltak becsalni a boltjukba, hogy megállítottak minket, hogy agyon dicsérjek Peti tetkóit vagy hogy megfogdossák a haját. Mindegyik vége az lett, hogy szegény Petit a karjánál fogva húzták be a boltba, hogy egyen valamit az új barátjuk. Na ezt egy idő után meg lehetett elégelni…
Rájöttünk, hogy Isztambul valóban veszélyes
Tudtuk, hogy olcsón, nagyon jó minőségű ruhákat lehet vásárolni Törökben, de hogy ennyire, azt nem gondoltuk! Volt vagy 3-4 körünk a kedvenc boltjainkba, ahol órákat lehetett eltölteni, és sok pénzt elkölteni. Ennek az lett az eredménye, hogy olyan sok új ruhát vettünk, hogy nem tudtuk, hogy hozzuk haza a már amúgy is durván felpakolt cuccainkkal. 😀
Végül poggyászt bővítettünk, ami nem volt ingyen, de még így is bőven nagyon megérte a sok töredék áron vásárolt balinéz kézműves termék és a török ruha miatt 🙂
Finomakat ettünk, ittunk
Imádtunk Isztambulban enni! Minden olyan finom volt, és egész olcsó, sőt, volt, amit nem is értettünk, hogy kerülhet csak ennyibe… A kedvencünk az volt, mikor a szállásunkról 2perc sétára lévő iskola elé, az órák vége felé kigurult egy vitrines kiskocsival egy bácsika, és körülbelül fillérekért, darabszámra árulta az ízesített rizzsel töltött, citromos feketekagylót! Ilyen finomat még sosem ettünk! Annyit vettünk, amennyit csak tudtunk! Mentünk utána minden nap, de többet nem sajnos nem sikerült elcsípni 🙁
Vízipipáztunk
Törökország híres a shisha-ról, a vízipipáról, így nem hagyhattuk ki, hogy kipróbáljuk.
Be is ültünk egyik este egy szimpatikus bárba, rendeltünk, és jól elvoltunk. A tulaj kínai volt, és nagyon barátságos. Váltott velünk pár szót, amiből kiderítette, honnan jöttünk. Egyszer csak nagyra kerekedtek a szemienk, ugyanis meghallottuk Zámbó Jimmy egyik siratóját! Ezt a számot találta youtube-on, mint magyar zenét 😀 😀 😀
Mikor indultunk volna, és elköszöntünk, kikísért minket, és annyira örült, hogy megismerhetett minket, hogy bemutatott a szemben lévő utazási irodában dolgozó barátjának is 😀 És itt is bebizonyosodik, hogy nincsenek véletlenek, később neki még fontos szerepe lesz a sztoriban…
Elfelejtettünk valamit?!
Annyira elvarázsolt minket Isztambul, hogy egészen az indulás előtti estéig eszünkbe sem jutott, hogy melyik reptérre kell kimennünk másnap hajnalban, és hogy hogy fogunk oda eljutni! 😀
Békésen megvacsoráztunk utolsó este is, és hazafelé sétálva tervezgettük a másnapot, amikor ráébredtünk, hogy a messzebbi reptérről indul a gépünk, nem arról, ahova érkeztünk, szóval nem tudunk tömegközlekedni, oda csak transzfer megy…
Hol van nyitva este 8 után utazási iroda? Egyik sem volt a környéken…Akkor hova szaladjunk?! Hol foglaljunk?! Csak nem lehet, hogy ekkora balekok legyünk!
Ekkor jártunk épp a sétában az előtt az iroda előtt, ahova átvitt minket bemutatni a vízipipás tulaj, és ott még égett a villany. Ő volt az utolsó esélyünk. Bementünk, elmondtuk mit szeretnénk, majd kaptunk egy nem túl szimpatikus árat. Ez megint csak lelombozott minket, pedig már megnyugodtunk, hogy odafent vigyáznak ránk, és mekkora mákosak vagyunk! Ekkor ugrott be, hogy hivatkozzunk a vízipipás pasasra, hogy neki vagyunk a barátai, ne csinálja már, mondja a normális árat, ne minket húzzon le! És lám, bejött! 😀 😀 😀
Szereztünk egy marokkói barátot
Volt a szálláson egy kedvesnek tűnő, szimpatikus srác, aki nem tudott angolul. Úgy kínált meg a fügéjéből, hogy nem mondott semmit, amit érthetnénk, csak a szándékot vettük le. Következő alkalommal már leállt vele beszélgetni Peti Google segítségével, és kiderült, hogy Marokkóból származik.
Nem is kellett több, 2x3p “beszélgetés” elég volt barátunknak, hogy imaláncot ajándékozzon Petinek, főzzön nekünk teát, és elhívja Petit indulás előtti éjjel közepén vízipipázni. Olyan jól sikerült a “búcsúbulijuk”, hogy amikor épp a ház előtt járt a Ramadános dobos, hogy felverje a népet, most egyenek, míg sötét van, mert aztán estig már nem fognak tudni semmit, lementek együtt éjjel 2-3kor az utcára dobolni… másnap kora hajnalban keltünk, hogy hazarepüljünk…
Összességében
Összességben nem csak azért volt jó választás Isztambul, mert egyszerre Európában és Ázsiában is fekszik, hanem itt mert sok minden keveredik, így a várakozásainknak megfelelően szuperül átvezetett minket Ázsiából Európába. Melegséggel töltött el minket, hogy itt már lehetett boltban ilyeneket kapni, hogy zsepi, savanyúság, normális árú tej, sonka itt már végre volt párizsi, normális ízű, nem édeskés pékáru és itt már a sima sós csipsz sem volt édes 🙂