Autós utunk első napján a célunk az volt, hogy estig elérjünk Vegasból a Grand Canyonhoz. Ott szerettük volna tölteni az éjszakát a kocsiban, hogy lássunk egy felejthetetlen napfelkeltét. Elég jól sikerült tartani a tervet, már naplemente előtt célegyenesben voltunk. A kiszemelt helytől olyan 30 mérföldre lehettünk, amikor megláttunk az út szélén egy táblát “LONG MESA” felirattal és mellette egy földút indult. Nem tudtuk mi lehet az, de a neve jól hangzott 🙂 Megnéztük térképen, hogy kb. 20 mérföld hosszú ez a földút, és a vége szintén közvetlen a kanyon mellett van. Gondoltuk, nézzük meg, kell egy kis kaland, hátha nem annyira turistás…
Olyannyira nem volt turistás az a környék, hogy egy emberrel sem találkoztunk, csak legelésző marhákkal. Az út annyira poros volt, hogy nagyon hamar sikerült vastagon beborítani vele az szép új hófehér bérautónkat. Bő fél óra kocsikázás után fel is bukkant a kanyon, így pár helyen meg is álltunk megcsodálni, mivel ez volt az első találkozásunk vele.
Folytattuk tovább az utunkat és már nagyon kíváncsiak voltunk mi lesz ez a LONG MESA az út végén, amiről egy-egy tábla jelezte, hogy még hány mérföldre van tőlünk. Amikor végre megérkeztünk, ledöbbentünk, és csak bámultunk ki a kocsiból, mivel kiszállni nem mertünk. Máig nem tudtuk meg mi volt ott, de amit láttunk, az egy szemét lerakó hely, konténerekkel, lerobbant autókkal és egy kisebb működő napelem parkkal. Tipikusan olyan hely volt, mint a horrorfilmekben, ahol a „marhafelügyelő”, a napelemtelep biztonsági őre, vagy valaki kiugrik elénk puskával, amit egyébként ebben az államban legális tartani, elveszi az autónkat, minket pedig feldarabol és sose kerülünk elő… Még telefonálni is esélytelen volt, mert már 30 mérföld óta nem volt hálózat…
Úgyhogy villámgyorsan megfordultunk és száguldottunk vissza a főútra ahogy tudtunk.
Fél útra lehettünk a főúttól, amikor egy nagy dög pick-up-ot láttunk meg az úton állni, majd egy alakot, aki mutogat nekünk, hogy álljunk meg. A szívünk a torkunkban dobogott, de megálltunk.
Azt mondta, lerobbant az autója, és nincs térerő a telefonján, hogy segítséget tudjon hívni (bla,bla…a szokásos horrorfilmes duma). Kérdezte, hogy elvinnénk-e őt vissza a főútig, mert tud ott egy helyet, ahol van térerő. Majd megpaskolta az oldalán lógó pisztolyát, és mondta, hogy nem kell tőle tartanunk mert jófiú… 🙂 Hát, ha jófiú és még pisztolya is van akkor persze, hogy elvisszük… 🙂
Bepattant az autóba és kihajtottunk a főútig, majd elvezetett minket egy félreeső dombtetőre, ahova egy másik földút vezetett. Gondoltuk, ha végezni akart volna velünk, már megtette volna elsőre, így reménykedtünk, hogy tényleg telefonálni akar. Valóban volt ott térerő, így ő tudott segítséget intézni reggelre, mi pedig megnyugodtunk, hogy valóban jófiú, aki ismeri a terepet 😊 Amíg vártunk rá, ránk sötétedett. Megkért, hogy vigyük vissza az autójához, mert ott tölti az éjszakát, mivel csak reggel jön érte a segítség, és belenyomott 20 dollárt a kezünkbe a benzinért és az időnkért… Visszavittük az autójához, ahol olyan élményben volt részünk, amiben még soha.
Kiszálltunk az autóból, majd búcsúzás előtt magához ölelt minket, és mondott értünk egy áldást. Percekig csak ott álltunk, és csak mondta és mondta… Mi megköszöntük az áldást ő pedig a kedvességet és a segítséget, majd elbúcsúztunk egymástól. Egy nagyon kedves, erősen vallásos vadász embernek ismertük meg az oda-vissza kocsikázás alatt. Így már megérte letérnünk az útról és követnünk a „LONG MESA” feliratot, mert ez a kíváncsiság és rugalmasság felejthetetlen kalandot, hatalmas élményt adott nekünk. 😊
